Intimitásunk megújulása: a tisztaság

A Krisztusban újjászületett ember szíve megújult a szeretetben, em­beri kapcsolatai megújultak a testvériségben, teste megújult a keresztény önuralomban. Mindez megújítja az emberi egzisztencia legintimebb területét, a szexualitást is.

A nemiség Isten akarata és műve. Nem bűn és nem büntetés, hanem az önmagát a teremtésben kifejező Isten gyönyörű gondolata, az em­ber istenképségének része.

Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: “Legyetek ter­mékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet.” (Ter 1,2728)

A bűnbeesés a szexualitást is eltorzította és meghamisította. Szé­gyenkezés, mohó kéjvágy, testi roncsolás és a párkapcsolat megmérgezése jelent meg a nemek életadó egyesülésének szépséges valóságában.

Felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek ... “Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad.” (Ter 3,7.16)

Az emberi egzisztencia újjáteremtése nem a paradicsom visszatérését jelenti (a nudisták tévedése, hogy paradicsomi állapotot tételeznek föl), hanem azt, hogy Jézus keresztjének és föltámadásának jegyében újra harmónia születhet a testi vágy és az emberi szellem, a férfi és a nő igényei, az intim kapcsolat személyes megélése és az új élet fa­kasztása között. Ez az új harmónia önuralmat, áldozatos szeretetet és a Szentlélek erejére való ráhagyatkozást tételez föl.

A keresztény tisztaság a szexualitás harmóniája
a Krisztusban megújult személyiség egészével.

A szexualitás lényege az a képesség, hogy a férfi és nő életadó ön­ajándékozásban egyesüljön. A nemi aktus a két személy fenntartás nélküli önajándékozásának kifejezése a test nyelvén. A teljes önaján­dékozásnak két formája van:

a) szűzi élet, vagyis teljes Istennek ajándékozottság minden nemi te­vékenység kizárásával; ez lehet átmeneti (előkészület a házasságra) vagy végleges;

b) házasélet, vagyis teljes Istennek ajándékozottság egy férfi és egy nő közötti intim életközösségben, akiket Isten jelölt ki egymás társául.

Az udvarlás, együttjárás, jegyesség nem hatalmazza föl a feleket semmiféle testi bizalmasságra. Kerülni kell a bűnalkalmakat, mert ezen a téren az ember nagyon hajlamos az önáltatásra.

A keresztények házasélete Krisztus és az Egyház szeretetközösségé­nek kifejezése és megvalósulása, a Szentlélek kegyelme működik benne.

Az ember elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és a kettő egy test lesz. Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom (Ef 5,3132).

A házasság szentsége a férfi és nő közötti életszövetség természetfölötti megvalósulása Jézus Egyházában.

A keresztény házasságban a férfi és nő kapcsolata

a) kizárólagos (monogám és szigorú hűségre kötelez):

Az asszony testével nem maga rendelkezik, hanem a férje, éppígy a férfi testével sem ő rendelkezik, hanem a felesége (1Kor 7,14).

Aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasság­törést követett el vele (Mt 5,28).

Nem tudjátok, hogy aki tisztátalannal egyesül, az egy testté lesz vele? Az Írásban ugyanis ez áll: Ketten egy testté lesz­nek (1Kor 6,16).

Többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egy­bekötött, azt ember ne válassza szét (Mt 19,6).

b) felbonthatatlan (a valóban érvényes házasságnak csak valamelyik fél halála vet véget):

Aki elküldi feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, házasságot tör (Mk 10,1112).

Az Úr a tanú közötted és ifjúkori feleséged között, akihez hűtlen lettél, noha ő volt a társad, a szövetséggel elkötele­zett feleséged. Nemde egy élete van annak, aki testből és lélekből áll? És mi a vágya ennek az egynek? Az, hogy utó­dai legyenek az Isten által. Tartsátok hát tiszteletben életeteket, és ne légy hűtlen ifjúkori feleségedhez. Mert gyűlölöm a válást – mondja az Úr, Izrael Istene (Mal 2,1416).

A feleség ne hagyja el férjét. Ha mégis elhagyná, maradjon férj nélkül vagy béküljön ki férjével. A férfi se bocsássa el feleségét (1Kor 7,1011).

c) termékeny (minden egyes házastársi aktus nyitott a gyermekáldás előtt):

Az asszony ... gyermekek szülése által fog üdvözülni (1Tim 2,1415).

Onan ... magját a földre ontotta, nehogy utódot támasszon ... Istennek nem tetszett, amit művelt, azért ő is meghalt (Ter 38,910).

A fogamzásgátlásnak a III. században történt legelső vilá­gos említése óta mindmáig egyöntetűen fönnáll annak egyházi elítélése: azok a cselekedetek, amelyek közvetlenül a fogamzás meggátlására irányulnak, önmagukban rosz­szak, és lényegüket tekintve tárgyilag (magából a dologból következően) súlyosan bűnösek. (J. T. Noonan: Contreception, 1965.)

A házassági jognak olyan használata, amely azt a gyermek­nemzés természetes hatásától szándékosan megfosztja, Isten és a természet törvényének megsértése, s mindazok, akik ilyesmit tesznek, súlyos bűnt követnek el. (XI. Piusz: Casti connubii, 1930.)

Elítélendő minden olyan cselekedet, mely akár a nemi ak­tus előtt, akár közben, akár természetes következményeinek kifejlődése során, akár mint célt, akár mint eszközt azt szándékolja, hogy a fogamzást lehetetlenné tegye. (VI. Pál: Humanae vitae, 1968.)

Valahányszor a házastársak fogamzásgátló módszerrel él­nek, szétválasztják azt a két tartalmat, melyeket a Teremtő Isten a férfi és nő természetébe és nemi egyesülésük aktu­sába oltott, s úgy viselkednek, mint akik “felülbírálják” az isteni tervet és “kifinomítják”, illetve lefokozzák az emberi nemiséget: s ezzel együtt a saját személyüket és házastár­sukét is, hiszen a “totális” önátadás nem történik meg. Így a természet szavával, mely a házastársak kölcsönös és tel­jes odaadását mondja, a fogamzás meggátolása által szembehelyezik az ellentmondás igéjét, tudniillik a teljes odaadás megtagadását. (II. János Pál: Familiaris consortio, 1981.)

Az ószövetségi többnejűség a kor erkölcsi felfogását tükrözi, amely bizonyos fejlődési fokon elkerülhetetlen volt. Jézus azonban viszszavezeti a házassági erkölcsöt a “kezdet” törvényéhez: “Kezdetben nem így volt.” (Mt 19,8). A kezdet törvénye, amit a Teremtő maga helyezett a házastársi kapcsolat természetébe, ebben a kérdésben így hangzik: “A kettő egy test lesz.” (Ter 2,24). Csak egyetlen férfi és egyetlen nő házassága fogadható el. A teljes önát­adás nem osztható meg.

Az a kivétel, amit a Mátéevangélium a “paráznaság” esetére tesz a házasság fölbonthatatlansága alól (5,32;19,9), nem a házasságtö­rés, hanem az érvénytelen házasság esete; ezt nevezték a rabbik “paráznaság”nak, vagyis törvénytelen kapcsolatnak. Ha a házasság érvénytelen, az együttélést természetesen föl lehet, sőt kell szá­molni. A katolikus egyházi törvényszékek ezt az elvet követik, amikor egy házasságot kezdettől fogva érvénytelennek nyilváníta­nak (nem pedig “fölbontanak”).

Egyházi törvény írja elő katolikusok számára a házasságkötés érvé­nyes formáját: a plébános vagy meghatalmazottja és két tanú előtt kell a házassági szándékot kölcsönösen kijelenteni. A katolikusok pusztán polgári házassága ezért érvénytelen. Két protestáns pusztán polgári házassága viszont érvényes (sőt szentségi, bár ők ez másképp gondolják). Megkereszteltek érvényes házassága egyúttal mindig szentség is.

A vegyesházasság (katolikus és nemkatolikus keresztények házas­sága) általában nem szerencsés, mert hitbeli közömbösséghez vezet. Bizonyos feltételek mellett az Egyház engedélyezi.

A fogamzásgátlás elutasítása nem jelenti azt, hogy nincs szükség fe­lelős családtervezésre. Eszközül azonban csak a teljes vagy időszakos (a termékeny periódusokra vonatkozó) önmegtartóztatást szabad használni. Ennek módja ma már könnyen megtanulható. Igaz, mindig áldozatot jelent, de ebből az áldozatból, mint Jézus keresztjé­ből, élet fakad.

Amikor jegyesek voltunk, első kérdésünk a testi kapcso­latra vonatkozott: Hol van a határ? Sok semmitmondó tanács után egy paptestvérünktől végre kaptunk konkrét választ: “Úgy viselkedj a menyasszonyoddal, mint a leg­jobb barátod feleségével!” Szerencsére voltunk annyira lelkesek, hogy komolyan vegyük. Persze eleinte nem volt könnyű, de kis idő múlva fantasztikus tapasztalat vette kezdetét. Feltűnt, hogy bár fizikailag nem közeledtünk egymáshoz, mégis mélyült a kapcsolatunk. Nem fejeztük ki szeretetünket nagy gesztusokkal, de talán éppen ezért a másik legkisebb mozdulatából is tudtuk, hogy éppen mire gondol, mit érez, mennyire szeret. Ennek a házasságban is hasznát vesszük. Nagy szabadságot éltünk meg ebben az időszakban. Megtapasztaltuk, hogy az Egyház parancsait nemcsak hogy meg lehet tartani, de ez nagy örömmel is jár. Lemondunk valamiről, ami emberileg örömet okozna, és Isten sokkal többet ad helyette. Ezt kezdtük el élni a házas­életünkben is a fogamzásgátlás elutasításával, a felelős családtervezéssel. (Ezidáig két kislányunk született.) Kez­detben nem azért vállaltuk, mert olyan jónak látszottak ezek a törvények, hanem azért, mert az Úr rendelte így, és Ő már csak jobban tudja! Később azt is beláttuk, hogy ezek a követelmények a dolog természetéből adódnak, ezért nem spekulálhatunk arra, hogy lentebb kerül a mérce. Ugyanis a szeretet lényege, hogy a másik javát akarom szolgálni, megtagadva saját vágyaimat, és a másikat úgy fogadom el, ahogy van. A házastársi együttlétre különösen áll ez, mivel a teljes önátadást szimbolizálja és valósítja meg. Önző énem így gondolkodik: felébredt bennem a vágy, és azt ki is elégíthetem, hiszen házas vagyok. De ez csak önkielégí­tés, még akkor is, ha párosan tesszük. Ami bűn a házasság előtt vagy a cölibátusban, az ugyanúgy bűn a házasságban is! Ha viszont mindketten meghalunk önmagunknak és egészen a másikért vagyunk ott, akkor megvalósul egy új egység, egy új teremtmény, az “egy test”, amely valóban bekapcsol a Szentháromság életébe, hiszen azt mintázza. A házastársi együttlét nem csupán valami földitesti dolog, hanem egyben misztikus találkozás Istennel, ami a házas­ság szentségének kegyelmét éleszti fel újra és újra. Természetesen embernek ez lehetetlen! De Isten ingyenes szeretetéből megadja ezt a tapasztalatot mindenkinek. Isten Téged is radikális önátadásra hív, függetlenül attól, hogy melyik életállapotban élsz, hiszen mindegyikben a szere­tetre akar tanítani minket. (Egy katolikus házaspár vallomásából)

A szemérmesség az öltözködés és viselkedés mértéktartó módja, amelynek követelményei korok és kultúrák szerint változnak ugyan, de alapelve egy: a tisztaság nem határt jelent, ahol meg kell állni, hanem életformát, amelynek egész lényünkre rá kell nyomnia bélyegét.

A homoszexuális hajlam nem bűn, hanem kísértés. A homoszexuá­lis cselekvés minden körülmények között bűn, mert alapvetően nem valósul meg benne a Teremtőnek a szexualitásra vonatkozó elgondolása.

Az egyesülés és az életadás a nemi aktus két olyan eleme, amely szer­ves egységet alkot. Nem választhatjuk szét őket anélkül, hogy Isten teremtő tervét meg ne sértenénk. Bűn, ha a házastársi egyesülés a fo­gamzás aktív kizárásával történik, de bűn az is, ha az életadás nem a hitvesi ölelés szeretetaktusán belül megy végbe (mesterséges megter­mékenyítés). A meddőség nem abszolút rossz. szolgálattal, örökbefogadással a gyermektelen szülők is az életadás örömére tehet­nek szert. Ugyanígy elfogadhatatlan minden génmanipuláció, mert a magzat személyének sérthetetlensége ellen vét.

Az Isten országáért önként vállalt teljes szexuális önmegtartóztatás (szüzesség, szerzetesség, celibátus) olyan állapot, amelyre Isten túl­áradó szeretetének szuverén szabadságában hív meg egyeseket, hogy már itt a földön a föltámadás utáni állapotot elővételezzék, amikor majd Isten arcának ragyogásában “olyanok lesznek, mint az angyalok az égben” (Mk 12,5). A kölcsönös önátadás intimitását ebben az ál­lapotban közvetlenül az istenkapcsolatban kell megélni. Ennek vállalása meredekebb út, nagyobb kockázat, de ugyanakkor nagyobb közelség a beteljesedéshez. Akit Isten erre hív, annak ebben kell bol­doggá lennie. A latin rítus presbitereit, a bizánci rítus püspökeit azok közül választja, akik ezt az ajándékot megkapták.

A szűzi tisztaságban fölkészült jegyesek tisztaságban megélt házas­sága a Szentháromság képmását, a Szentlélek sajátos működési terét hozza létre a keresztény családban, az Egyház alapsejtjében. Önát­adásuk gyümölcsének, a gyermekeknek világra hozásával és gyöngéd, gondos, hívő nevelésével a hívők nagy ajándékot adnak a társadalom­nak és az Egyháznak, de nagy ajándékot kapnak maguk is. Életük termékenységét kézzelfoghatóan tapasztalják idős korukban gyerme­keik kibontakozásában és róluk való szerető gondoskodásában.

A keresztény család a Szentlélek mindent megújító működésének elemi élettere, amelyet a Krisztusban újjászületett személyek termékeny szeretetközössége alkot.

A válás általában bűn. Kivételes esetekben a házastársak különélését az Egyház megengedi. Ilyenkor az elváltak szentségekhez is járulhat­nak, de amíg házastársuk él, újabb házasságra nem gondolhatnak (kivéve, ha az egyházi bíróság jogerősen kimondja az első házasság érvénytelenségét). Akik érvénytelen házasságban élnek, nem kaphat­nak érvényes feloldozást, amíg ehhez a bűnös állapothoz ragaszkodnak. Ha házasságuk nem rendezhető és szétválni csak gyermekeik kárára tudnának, Isten előtt úgy tisztázhatják helyzetüket, hogy vállalják a testi kapcsolat nélküli, testvéri együttélést. Ilyenkor a botránkoztatás kizárásával szentségekhez is járulhatnak.

Vétkezünk, ha

  • házasságon kívül élünk nemi életet;

  • önkielégítést végzünk;

  • házaséleten kívül nemi izgalmat keltünk magunk­ban (fantázia, nézés, érintés);

  • házasságon kívül szándékosan nemi izgalmat kel­tünk egymásban (kerülni kell az alkalmakat);

  • a házasságban mesterségesen kiküszöböljük a gyermekáldást;

  • mesterséges megtermékenyítést végzünk, végezte­tünk, helyeslünk;

  • házastársunkhoz hűtlenek vagyunk (házasságtörés);

  • más házastársával lépünk nemi kapcsolatra (házasságtörés);

  • házastársunkat hűtlenül elhagyjuk;

  • érvénytelen házasságban élünk;

  • a házasságban öncélúan keressük a nemi élvezetet;

  • homoszexuális tevékenységet folytatunk;

  • pornográfiát űzünk, támogatunk;

  • prostitúciót űzünk, támogatunk;

  • hitvesünket vagy gyermekeinket elhanyagoljuk;

  • hitvesünket vagy gyermekeinket nem szeretjük áldozatosan;

  • családunk életét nem a hit és az imádság szellemében alakítjuk;

  • nem gondoskodunk idős vagy beteg szüleinkről.