A beszéd az emberi egzisztencia döntő fontosságú területe.

A száj ugyanis a szív bőségéből szól. A jó ember jó kincsé­ből jót hoz elő, a rossz ember rossz kincséből rosszat hoz elő. Mondom nektek: az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon. Szavaid alapján igazulsz meg, és szavaid alapján vonsz magadra ítéletet (Mt 12,3437).

Ha valaki nyelvével nem vétkezik, az tökéletes férfi, az ké­pes egész testét is megfékezni. Ha ugyanis a lovak szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek, akkor egész testüket irányíthatjuk. Lám, a hajókat is, bármilyen nagyok, bármilyen erős szelek hajtják is őket, a kis kormány oda irányítja, ahova a kormányos akarja. Ugyanígy parányi test­rész a nyelv is, mégis nagy dolgokat vallhat magáénak (Jak 3,25).

Beszédünknek hűségesnek kell lennie a valósághoz, tetteinknek hűsé­gesnek kell lenniük szavainkhoz. A sátán “hazug, és a hazugság atyja” (Jn 8,44). Jézus viszont maga az igazság (Jn 14,6), és az igaz­ság tesz szabaddá minket (Jn 8,32).

Ne hazudjatok egymásnak (Kol 3,9).

Hagyjátok el a hazudozást, beszéljen mindenki őszintén embertársával (Ef 4,22).

Jó célból sem szabad hazudni (“kegyes hazugság”). Az önmagában rossz eszközt a körülmények nem teszik jóvá. Ha azonban komoly okunk van arra, hogy az igazság egy részét elhallgassuk, megte­hetjük akkor is, ha előre látjuk, hogy így félreérthetőek leszünk. Pl. “Menjetek hát föl az ünnepre, én azonban nem megyek föl erre az ünnepre” (Jn 7,8) – Jézus itt elhallgatja, hogy kijelentése csak a nyilvános fölmenetelre vonatkozik, s később titokban fölmegy. Az ilyen elhallgatást belső megszorításnak nevezzük. Ilyenkor nem a megtévesztés, hanem a titok megőrzése a cél. A gyóntató köteles ilyen módon mellébeszélni, ha a gyónási titokra kérdeznek rá.

A feltétlen igazmondás, amit Jézus elvár tanítványaitól, fölösle­gessé teszi az esküt (Mt 5,34). Mivel azonban ez a feltélen igazmondás sajnos ritkán van jelen a világban, komoly okból sza­bad esküdni, vagyis Istent tanúul hívni; Pál apostol is ezt teszi (Róm 1,9; Fil 1,8). Esküvel ígéretet is meg lehet erősíteni: ez tör­ténik a magyar házasságkötési szertartásban. A fogadalom olyan ígéret, amelyet Istennek bűn terhe alatt teszünk. A puszta jó elha­tározás nem fogadalom.

A Krisztusban megújult ember beszéde az igazság és a szeretet szavaiból áll, amelyeket a Szentlélek ihlet.

Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, ja­vára váljék hallgatóitoknak. Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megvál­tás napjára. Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz (Ef 4,2931).

A hívő ember szóval is tanúságot tud tenni Jézusról.

Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt (Mt 10,32).

Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hi­szed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál (Róm 10,910).

Legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek (1Pt 3,15).

Hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hoz­záértéssel (2Tim 4,2).

Vétkezünk, ha

• hazudunk;

• hamisan esküszünk;

• fölöslegesen esküdözünk;

• adott szavunkat nem tartjuk meg;

• az ígéretesküt vagy a fogadalmat megszegjük;

• a ránk bízott titkot kibeszéljük;

• mást leszólunk, gyalázunk, kigúnyolunk, bosszan­tunk;

• más hibáit indokolatlanul kibeszéljük;

• másra rosszat ráfogunk;

• másnak a róla mondott rosszat kellő ok nélkül visszamondjuk;

• trágárul, illetlenül beszélünk;

• Istent, szenteket, szent dolgokat gyalázunk (káromkodás);

• szent neveket kiszólásként használunk (“Jesszusom!”);

• ingerülten, szeretetlenül beszélünk;

• komoly vagy éppen szent dolgokból tréfát űzünk;

• fölöslegesen fecsegünk;

• a megértés, biztatás, bátorítás, vigasztalás, figyel­meztetés, oktatás szavait elmulasztjuk;

• a tanúságtétel szavait kellő pillanatban nem mondjuk ki.