Szentmisék

A lelkigyakorlatos napok eucharisztikus liturgiával, szentmisével kezdődnek. A szentmise forrása és csúcspontja minden keresztény tevékenységnek. A Tűzének Lelkigyakorlaton a forrás-jelleg kerül előtérbe. Egyszerű, lehetőleg nem túlságosan hosszú szentmiséket tartunk, azzal a hittel, hogy a megfeszített és föltámadt Jézus misztériumából egész napunk táplálkozni fog. Két szín alatt áldozunk, a kehelyből való ivás formájában (ez teljesen legitim lehetőség, egyenrangú a bemártásos megoldással).

Előadások

Az előadások fogalmazzák meg a lelkigyakorlat összes többi elemének célját. A lelkigyakorlat előadásainak megtartása Isten élő és életadó igéjének hirdetése, aminek a Szentlélek kenetével kell történnie. A lelkigyakorlatos előadás nem katekézis, bár kell hogy legyen szilárd tanbeli alapja. Csak az tudja az előadásokat jól megtartani, aki a HÉT LÁNG lelkiségben valamennyire otthonos (ehhez nem szükséges, hogy a HÉT LÁNG Szövetség tagja legyen). Persze más is meríthet az előadások anyagából, de azért még abból nem lesz Tűzének Lelkigyakorlat. A résztvevők jegyezhetik az előadásokat (meg is kérjük őket, hogy füzetet és írószert hozzanak magukkal), de ez nem kötelező.

Tanúságtételek

Konkrét-személyes voltukban különböznek az előadásoktól. A tanúságtételben valaki (ismét nem szükségképpen a HÉT LÁNG Szövetség tagja) elbeszéli, hogyan történt saját személyes találkozása Istennel. A tanúságtételek illusztrációt és személyes töltést adnak az előadások anyagához. Hatásuk sokszor nagyobb, mint az előadásoké, amelyek elvontabbak, általánosabbak. A jó tanúságtételhez is a Szentlélek kenete szükséges.

Szentségimádások

A lelkigyakorlat teljes napjain a résztvevők a vezető teammel együtt naponta egy órát töltenek csöndes imádásban az Eucharisztia előtt. Ez a lelkigyakorlat speciális hatékonyságú eleme. Jézus Krisztus testi jelenlétében, az isteni szentség sugárzásában az ember átformálódik. Ha az előadások jók és a résztvevők helyes lelkülettel vannak jelen, a szentségimádás során Isten szeretete megragadja és áthatja őket. A szentségimádás nem látványos, sőt unalmasnak is érezhetjük. Hatását elsősorban nem az érzelmi világban fejti ki, hanem mélyebb szinten. Az imádó azt teszi helyesen, ha engedi hatni magára az isteni jelenlétet, mint napozó a napfényt. Ehhez nem szükséges sok beszéd. Olvasni nem szabad ilyenkor, Szentírást sem (aki személyesen jelen van, azzal nem levelezünk, hanem társalgunk). Az imádó helyes magatartása az, ha egy-két szóval kifejezi az imádás szándékát, aztán mindaddig megmarad az imádás csöndjében, amíg gondolatai el nem terelődnek. (Ez természetesen nagyon gyakran megtörténik.) Amikor az elszórakozás bekövetkezett, sietség és bűntudat nélkül hangtalanul újból kimondunk egy szót, amely arra emlékeztet, hogy most imádkozunk (legalkalmasabban Jézus nevét; aki már tud, nyelveken is imádkozhat). De többet is szabad mondanunk az Úrnak, csak ne fosszuk meg attól, hogy ő is szóhoz jusson. Mindehhez az enyhén kényelmetlen testtartástérdelni vagy tisztelettel ülni (keresztbevetett láb az Oltáriszentség előtt illetlenség). Szentségkitételkor és a szentségi áldás alatt mindannyian térdelünk, a közbeeső időben mindenki maga választja meg a neki legmegfelelőbb testtartást. Legjobb először addig térdelni, amíg nem válik túlságosan terhessé, aztán ülni, és befejezés előtt visszatérni a térdeléshez. Túl sűrű változtatás nem célszerű, mert zavarjuk társainkat. A testtartásra vonatkozó szabályok, lényeges ellentétben a keleti imamódokkal, itt csak hozzávetőleges jellegűek, nincs meghatározó szerepük. A lelkigyakorlatozó nem önmagát alakítja technikai eszközökkel, hanem megnyitja magát más Valaki előtt. Személy áll szemben személlyel: az Eucharisztia a megfeszített és föltámadt Jézus maga. a leginkább megfelelő. Kényelmes testtartásban elálmosodunk, nagyon kényelmetlenben nem tudunk figyelni. Legcélszerűbb

Csoportbeszélgetések

A lelkigyakorlat résztvevői kis csoportokra vannak osztva, ezek naponta egyszer beszélgetést folytatnak a vezető team egy tagjának irányításával. Ismerkednek egymással, elmondják benyomásaikat, kérdéseiket, nehézségeiket a lelkigyakorlaton elhangzottakkal és történtekkel kapcsolatban. A csoportvezető feladata nem az, hogy mindent jobban tudjon, hanem csak az, hogy figyeljen a résztvevőkre, megadja a legfontosabb fölvilágosításokat, és igyekezzék a beszélgetést egyensúlyban tartani. Aki túl sokat beszél, azt vissza kell fognia, aki nem szólal meg, azt kérdezgetnie kell, és rajta kell lennie, hogy a lényeges témákról essék szó. A beszélgetést a befejezés előtt röviden összefoglalhatja. A csoportbeszélgetést rövid imádsággal célszerű kezdeni és befejezni. A vezető team tagjai a csoportbeszélgetések benyomásai alapján dönthetnek a lelkigyakorlat menetéről (előadások, közös imádságok tartalma), a résztvevők szükségletei szerint.

Közös beszélgetések

Két alkalommal a lelkigyakorlat összes résztvevője együtt beszélget: a lelkigyakorlat csonka napjain, az érkezés és az elutazás napján. A nyitó beszélgetés célja az ismerkedés, kapcsolatteremtés és elemi tájékoztatás, a záró beszélgetésé a lelkigyakorlat benyomásainak megosztása, tanúságtétel arról, amit az Úr cselekedett velünk ezekben a kizárólag neki szentelt napokban.

Esti dicséret

A Tűzének Lelkigyakorlat fontos eleme az Imaórák Liturgiájának legkiemeltebb építőköve, az esti dicséret, amit a lelkigyakorlat minden teljes napján éneklünk. A zsoltározás mindig az Egyház imájának fontos része volt, és a 2. vatikáni zsinat óhaja az, hogy a világi hívők a papokkal együtt, sőt önállóan is vegyék ki részüket a zsolozsmázásból. Ezzel kiterjesztjük a miseliturgiát a teljes napra, a Szentlélektől sugalmazott szövegek éneklésével a szentek és az angyalok társaságába kerülünk, és a Jegyes énekét zengjük a mennyei Vőlegényhez, sőt maga Krisztus imádja bennünk az Atyát. Ezúttal az ünnepélyes, énekes liturgia formájában folytatódik bennünk Istennek az a cselekvése, amit a szentmisében megkezdett és a szentségimádás csöndjében folytatott. A dicséret áldozatát hozzuk Istennek, és az ő Lelke munkálkodik bennünk.

Imaösszejövetel

A lelkigyakorlatos napok végén közös imaösszejövetelt tartunk, amely a Tűzénekkel kezdődik és a Befejező imaórával (vagy, ha hosszabb, csak egy Mária-énekkel vagy imával) végződik, a kettő között pedig teljesen kötetlen. Ilyenkor lehetőség van a dicsőítés szabad formáinak gyakorlására, a karizmák működésére. Az imaösszejövetel során fejezzük ki nyilvánosan a döntéseket, amelyekkel megnyitjuk életünket Isten szeretete és hatalma előtt. A HÉT LÁNG imaösszejöveteleit erőteljes kötetlen dicsőítés jellemzi, amelybe a résztvevők, hacsak nincsenek az átlagosnál erősebb gátlásaik vagy elméleti fenntartásaik, a lelkigyakorlat végére harmonikusan be tudnak illeszkedni. Aki először vesz részt ilyen imaösszejövetelen, arra zavaróan hathat, hogy mindenki egyszerre beszél. Gondoljuk meg azonban, hogy az imában nem egymáshoz, hanem Istenhez szólunk, aki mindannyiunkat egyszerre hall és ért. Ugyanakkor, ahogy a szentségimádásban a többiek csöndje erősítette és bátorította a mi csöndes imádásunkat, az imaösszejövetelen a többiek hangja erősíti és bátorítja a mi hangos imádásunkat. Aki beleveti magát a kötetlen közös ima hullámaiba, arra nézve ez az imamód megerősítő, fölszabadító hatású, és a Szentlélek ajándékainak jellegzetes működési területévé válik.

Étkezések

A lelkigyakorlat során közösen reggelizűnk, ebédelünk és vacsorázunk. Az étkezések alatt nincs fölolvasás, hanem kötetlen beszélgetés van, hogy a testvéri kapcsolatok erősödjenek.

Szabadidő

Az egyes programok között igyekszünk elegendő szabadidőt biztosítani. Ezt mindenki tetszése szerint használhatja imádságra, a Szentírás olvasására (a résztvevőket megkérjük, hogy hozzanak Szentírást, éspedig lehetőleg a Szent Jeromos Bibliatársulat kiadásában), továbbá beszélgetésre, pihenésre, sétára. Világias időtöltések (diszkó, tévé) a lelkigyakorlat alatt nem megengedettek.

Szilencium

Az imaösszejövetel végétől a másnap reggeli szentmise végéig szent hallgatás, szilencium van. Ez vonatkozik az utolsó éjszakára is (nincs tábortűz). Célja, hogy Isten Lelke szabadon munkálkodhasson bennünk, ne zavarjuk meg fecsegéssel. Napközben bőséges idő van az egymással való beszélgetésre (nemcsak az étkezéseken, hanem a szabadidőben és a csoportbeszélgetések során is), az éjszaka intimitása Istené. (Fontos, hogy mindenki lehetőleg a lelkigyakorlat zártságában töltse az éjszakát, kiemelve otthoni környezetéből, akkor is, ha a helyszínen lakik.) A szilencium idején csak fejbólintással, intéssel, mosollyal köszöntjük egymást, nem szavakkal. Akik külső épületben laknak, útközben társaloghatnak, de hazaérve tartsanak szilenciumot (erre hasznos kijelölni egy felelőst). Hazulról bejárás csak szükség esetén engedhető meg, ilyenkor is törekedni kell – a körülményekhez mérten – az összeszedettség megőrzésére.

A lelkigyakorlat valamennyi közös programja kötelező a résztvevőkre nézve. A belső történésekbe nem avatkozunk hatalmi szóval, de a külső viselkedés fegyelme a többiek ügye is. Egy távolmaradással mások esélyét is gyöngítenénk arra, hogy Istennel találkozzanak. És miért is hiányoznánk? A részvételi díjat az elején úgyis befizettük, és a végtelen Szeretet vár...