FÉLTÉKENY ISTEN

(25)

Nevetés

Korábban említettem a karizmatikus princípiumot, azt az elvet, hogy a természetfölötti valóság, bár túlmutat az emberi tapasztalat határain, mégis megjelenik a tapasztalati szférában, az érzékelhető valóságban is. A megtestesülésben való hit eleve ennek az elvnek elismerése. Tulajdonképpen az angyalok szerepéről szóló eszmefuttatás is ezt az elvet védelmezi. Néhány szót kívánok még ejteni a karizmatikus megújulásról, amelyben ez a princípium meglehetősen kézzelfoghatóan testet ölt.

A pünkösd-mozgalom vagy karizmatikus megújulás a Szentlélek megtapasztalásának jelensége a 20. században. Korántsem állítom, hogy a történelem más időszakaiban a Szentlélek nem volt megtapasztalható, sem pedig azt, hogy a 20. században a Szentlélek egyedül ezen a módon jelentkezett. Azt viszont nagyon is állítom, hogy a karizmatikus megújulás valóban a Szentlélek megtapasztalásának jelensége, nem pedig valamilyen szubjektív túlzás vagy eretnekség.

Tegyünk itt különbséget. A karizmatikus megújulásban előforduló hibákat vagy tévedéseket világosan el kell ismerni. Szubjektivizmus, élmény-központúság, hiszterikus túlzások, liturgikus visszaélések, hamis ökumenizmus, fundamentalista Biblia-értelmezés, trichotomizmus, Mária és a szentek tiszteletének elutasítása, illuzórikus csodavárás és még számtalan más elhajlás férkőzött be ebbe a nagymértékben spontán mozgalomba a katolikus Egyházban is. Ezzel tökéletesen tisztában vagyok, amikor azt hangoztatom, hogy a karizmatikus megújulás magva mégis egy hiteles pünkösdi tapasztalat, amit nem lehet megtagadni anélkül, hogy meg ne szomorítanánk a Szentlelket. Súlyosan ellentétbe kerül Isten igazságával, aki a karizmatikus megújulást mindenestül irreális rajongásnak vagy szektának minősíti.

A Tanítóhivatal legfelső szinten nem ad tanítást a karizmatikus megújulásról mint olyanról. Nyilatkozott viszont a lelkiségi mozgalmakról, amelyek között ott van a karizmatikus megújulás. II. János Pál pápa 1988-ban megjelent Christifideles laici apostoli buzdítása mondja: „A legutóbbi időkben sajátos fejlődés tanúi lehetünk. Ez tűnik ki a sokféle egyesület, például: társulások, csoportok, közösségek, mozgalmak születéséből és terjedéséből. A világi hívek társulásainak új korszakáról beszélhetünk, minthogy ma a hagyományos társulások mellett és gyakran azok gyökereiből sarjadva, más, új mozgalmak és új társulások születnek, sajátos arcéllel, céllal: amilyen nagy az erőforrások gazdagsága és sokfélesége, melyekkel a Szentlélek az Egyházat táplálja, világi híveinknek olyan változatos mind a találékonysága, mind a nagylelkűsége az új helyzetekben” (29. pont). A keletkező lelkiségi társulások természetesen a hierarchia kontrollja alá tartoznak. A teljes Egyházra érvényes hivatalos elismerést nyert a Világiak Pápai Tanácsától több katolikus karizmatikus szervezet, melyek közül leginkább központi szerepet játszik a Rómában székelő ICCRS (International Catholic Charismatic Renewal Services). E szervezet szabályzatában szerepel a karizmatikus megújulás kulcsfogalma, a „Szentlélekben való megkeresztelkedés”. Ezzel a katolikus karizmatikus megújulás lényegi magva hivatalos egyházi elismerést nyert, az egész világegyházra kiterjedő hatállyal. Ez pedig kötelező. Egyetlen hívőnek, papnak, püspöknek vagy püspöki karnak sincs joga a karizmatikus megújulást általánosságban elutasítani.

A konkrét szervezeteket, programokat, rendezvényeket természetesen külön-külön kell felülbírálnia a hierarchiának, és ezekről hozhat negatív döntést is, amit engedelmesen kell fogadni. A fent felsorolt negatív jelenségek sajnos valóban előfordultak a katolikus karizmatikus megújulásban. De nem szabad általánosítani, és világos különbséget kell tenni a tudatlanságból fakadó tévedések és a gőgből fakadó szándékos önkényességek között. Utóbbiak már kifelé vezetnek a katolikus Egyházból.

Mindent összevéve a katolikus karizmatikus megújulás mérlege pozitív. Nemrég olvastam egy TV közvetítésről, ahol a húsvéti allelujás szentmisén csupa fáradt, levert, csüggedt arcot mutatott a kamera, amikor a híveket pásztázta. A sátánnak gyakran sikerül ellopnia a hívők örömét. Rossz az Egyházat meddőnek látni. A karizmatikus megújulásban Isten visszadja nekünk az örömöt, ami a Szentlélek gyümölcse, s amiről VI. Pál pápa azt mondja, hogy „már a földön elkezdődik és jellegzetes vo­nása az Isten-ország tagjainak”.

A Teremtés Könyvében Isten megígéri a meddő Sárának, hogy szülni fog (Ter 18,10-15). Amikor a valószínűtlen szülés bekövetkezik, Sára azt mondja: „Isten nevetést szerzett nekem” (Ter 21,6). Ilyen valószínűtlen megtermékenyülés a karizmatikus megújulás is. Isten nevetést szerzett népének.