Harmadszor olvastam végig a regényt, hosszú évekkel két olvasás között, és csak mostanra állt össze bennem, hogy nagy regénnyel van dolgom. Szerb Antal előző regénye, a Pendragon legenda, kalandregény játékos misztikával, de az Utas és holdvilág komoly mélylélektani alkotás. Tételét Waldheim, a vallástörténet professzora mondja ki: a meghalás erotikus aktus. Mihály, a regény olasz földön utazgató tétova hőse, arra vágyik, hogy diákéveinek uralkodó lányalakja, Ulpius Éva, keverje meg neki a mérget és legyen ott, amikor meghal. Diákkorában annyiszor halt meg Éva kezétől az Ulpius-házban űzött játékaikban, most szeretné a dolgot a valóságban is végigcsinálni. Éva meg is ígéri, hogy megteszi.

Közben azonban eljön Mihályért két olasz lány, mert elvállalt egy keresztapaságot, nem tud kitérni, és a vacsorán olyan sokat iszik, hogy inkább lefektetik. Magányos fekhelyén azt képzeli, hogy ellopták a pénztárcáját és most bizonyára meg is gyilkolják. De másnap reggel megvan a pénztárcája, Évától pedig levelet talál, amelyben a hölgy visszalép a tervtől. És Mihály rájön, hogy nem is csalódott: az olasz prolilányok, akik belekarolva a keresztelőre cipelték, voltak az etruszk leletekről ismert halálhetérák, és előző éjjeli halálfélelme a halálélmény, amire készült. Lemond a meghalásról, visszatér kalandozásaiból a komformizmus világába, hátha még történik valami. Mindez az olasz föld, házasság, válás, szerelmi kalandok, szerzetesség, babonák, pénzmanőverek és a szerző csodálatos történelmi és kultúrtörténeti tájékozottságának hátterében játszódik. Lényegi cselekménye azonban mélypszichológiai. Nem tudom, mit írtak a témáról maguk a mélypszichológusok, és azt se, hogy Szerb Antal mennyire ismerte a dolgot személyes tapasztalatból, úgy ahogy Itália földjét. De a lényeg: nem vagyok képes igazán elhinni, hogy a meghalás erotikus aktus.

 

Kéjgyilkosok léteznek, tudom. Ámde valóban volnának kéjáldozatok is? A mazochista szexuálisan élvezi az alávetettséget, a kiszolgáltatottságot, a kínzatást. De megtörténhet, hogy magát a meghalást is? Reviczky azt írja egy szerelmes versében: „Égess el! Kéjes tűzhalálra vágyom”. Ámde a költészet túlzásokkal dolgozik, és én egyáltalán nem gondolom, hogy ebben a sorban tényleges halálvágy van, szerintem ez inkább csak menekülés a szerelmi gyönyör eksztázisába. Sacher-Masoch Bundás Vénuszában a festő azt kiáltja a hölgynek: „Korbácsoljon halálra!” Itt is úgy érzem azonban, hogy csak a mazochista szenvedély extrém kifejezéséről van szó. Amikor Karinthy Mennyei riportja leírja De Sade márki mennyországát, abban a halálra kínzott nő a Tökéletes Egyesülés Pillanatának nevezi a halált, de ez megint nem egyéb a szerző fantáziájánál. Nincs jogom ítéletet alkotni mások élményeiről, mégis, a halálerotika alaptételét megalapozatlan feltevésnek érzem. Kétlem, hogy a zseniális író és tudós, a munkaszolgálatban halálra kínzott Szerb Antal számára erotikus élmény volt, amikor puskatussal szétverték a fejét.

A haldokló Savio Szent Domonkos azt mondta: „Olyan szépet látok... Olyan szépet...” Ez a szexualitáson túli eksztázis az egyetlen halálerotika, amiben hinni tudok.