— Föl a kezekkel, uram és hölgyem — mondta Todbye.
Újból az értetlen csodálkozás hasított belém, mialatt a kezemet habozva fölemeltem: Van ilyen? Lehetséges ez egyáltalán? Nem csupán a filmekben történik meg?
— A barátjuk megkapta a magáét — közölte az érzékeny lelkű művészettörténész. — Magát az utcán elhibáztam, Garstone, de ilyen közelről nem fogom elhibázni. A testőrét elég nehéz volt kijátszani, de mint látja, sikerült.
— A húgomat ne bántsa! — szakadt ki belőlem.
Jane még mindig térdelt, és úgy emelte föl a kezét, hogy az inkább az imádság mozdulata volt, mint a megadásé. Sokan imádkoztak így a közösségben, fölemelt két karjukat maguk elé tartva.
Todbye kísértetiesen nevetett.
— Én egy felsőbbrendű világot képviselek — jelentette ki. — Maguk nem állhatnak az útjába. Atkinson dokumentumai maguknál vannak. Azzal is számolnom kell, hogy ismerik a tartalmukat. Meg kell halniuk. A metafizikai összefüggések összeroppantanak mindenkit, aki szembeszegül a magasabb erőkkel. Így járt a geológus barátjuk is, aki azt képzelte, hogy... Auuuuú!
Lövés csattant. Todbye kezéből kiesett a pisztoly.
Az ajtóban McLane hadnagy állt, és revolverét újabb lövésre készen szegezte a felsőbbrendű erők képviselőjére.
— Ernest Todbye, többszörös gyilkosságra való felbújtás és gyilkossági kísérlet alapos gyanújával letartóztatom.
Bejött egy másik civilruhás rendőr, és megbilincselte a Metafizikai Festőiskola vérző kezű alapítóját.

Todbye-t elvitték. Jane a most is nyugodt McLane-ra emelte könnyektől ázott arcát.
— Douglast megölték — mondta.
— Talán még életben van — vetettem közbe. — Hallgassa meg a telefonüzenetet, hadnagy.
Jane szótlanul rázta a fejét. Láttam, hogy sajátos megérzése a halál beálltáról tanúskodik. Nem tudtam elfogadni, közben mégis tisztában voltam vele, hogy neki van igaza. De Douglas haldokolva Isten jelenlétét érezte, és én csak imádkozni tudtam, mialatt a hadnagy a rögzítőt figyelte.
— Sajnálom — mondta keserűséggel a hangjában, ám még most is nyugodtan. — Ezt akartam megakadályozni Mr Atkinson letartóztatásával, csakhogy ő nem fogadta el a felajánlott segítséget. Vajon honnan jött az üzenet? Az utolsó mondat megszakad. „A hely, ahol meg kell halnom, a Ge...” Nem sejtik, hol lehet?
Elővettem az utcajegyzéket. Vagy negyven „Ge” kezdetű utcanév van Bridlestownban. És lehet intézmény neve is.
— General Grant Square — szólalt meg ekkor Jane csöndesen.
— Ahol Gladys lakik? Honnan tudod?
— Egy hang szólalt meg bennem, és ezt mondta.
— Ellenőrzöm — jelentette ki a hadnagy, és a telefonhoz sietett. Utasításokat adott. Aztán ismét hozzám fordult.
— A dokumentumok, amelyeket Mr Atkinson említ üzenetében, önnél vannak?
Átadtam neki a borítékot. Jane újból letérdelt és imádkozott. Szokatlan volt ez a viselkedés a rendőrtiszt jelenlétében, ő vetett is húgomra egy csodálkozó pillantást, de Jane nem zavartatta magát. Folytak a könnyei, és halkan, hallhatóan Jézushoz beszélt.
Zaklatott és meggyötört voltam, és mégis — bensőmben még mindig ott volt az a titokzatos öröm.
— Foglaljon helyet, hadnagy. Jane hadd imádkozzék.
— Talán a legokosabb, amit ebben a helyzetben csinálhat — mondta a kékszemű óriás, és leült, kezében a borítékkal. — Látja, Mr Garstone, most már minden bizonnyal föl lehet fedni a kártyákat. Kezdetben hivatalból kénytelen voltam gyanakodni önökre. Egy emberem ... hm ... történetesen hallotta a beszélgetésüket a rendőrségi várószobában az első kihallgatás alkalmából, és különös volt, hogy odakint ismételten szóbahozták a Gozuga nevű szörnyeteget, a vallomásban viszont egyikük se beszélt róla. Még különösebbé tette a dolgot a szememben, hogy mind Todbye, mind a teremőrök letagadták a kép létezését, és én, ha nem is sokáig, egy darabig hittem nekik. Hanem a gyakorlott nyomozó hamar fölismeri a jóhiszeműséget, és önök a jóhiszeműség minden ismérvét fölmutatták. Mr Atkinson tiszta szívvel vetette magát a gyilkosok nyomába, de sajnos, én is gyanús voltam az ő szemében, ezért túl sokáig magánál tartotta a dokumentumokat. Amikor a tettesek fölfedezték, hogy bizonyítékokkal rendelkezik — nem volt nehéz, mert mint később rájöttem, néhány papírt könnyelműen elemelt Miss Bernie fiókjából, mialatt én beszélgettem a hölggyel — , elhatározták, hogy elteszik láb alól. Tartottam tőle, hogy ha komolyan próbálkoznak, a rendőri védelem ellenére sikerülni fog. Ezért már tegnap szerettem volna letartóz-tatni a barátját, hogy megvédhessem. Valaki újabb merényletet kísérelt meg Mr Dolano ellen a kórházban, és én úgy akartam tenni, mintha Mr Atkinsont gyanú-sítanám. Sajnos, ez nem volt lehetséges, mert világos alibije volt: éppen önöknél tartózkodott. Emlékszik késő esti telefonomra, amikor megkérdez-tem, hogy hány órakor távozott? Nyilvánvaló alibit tudott volna igazolni, ezért ilyen alapon nem fogathattam el. Az ön elleni merénylet az utcán újabb lehetőséget kínált, és ekkor meg is kaptam a letartóztatási parancsot, de barátja kisiklott a kezemből. Makacs volt. Nyomozni akart. Pedig én az igazi tettes letartóztatása után sértetlenül szabad lábra helyeztem volna. Már nem tartott volna sokáig.
Kopogtak. Egy rendőr jött be. McLane kiment vele a folyosóra.
Jane még mindig térdelt és imádkozott. Szeme hunyva volt, és arcán megállás nélkül gördültek végig a könnyek.

Újabb kopogás. A hadnagy visszatért. Arckifejezéséből tudtam, mit akar mondani, még mielőtt megszólalt volna.
— Sajnálom, barátaim. Szomorú hírt kell közölnöm. Mr Atkinsont holtan találták a General Grant Square parkos részében. Két lövés érte a mellkasán, az egyik főeret sértett meg.
Sokáig Jane zokogása hallatszott, és semmi más. Mc Lane lassan folytatta.
— Barátjuk mellett ott volt a rádiótelefonja. Azon jött utolsó üzenete önökhöz. Ha megengedik, elviszem a szalagot, mert fontos bizonyíték.
Hozzálátott, hogy szétszedje a rögzítőnket.
— Hadnagy — fordult feléje könnyes arcával Jane — , visszakapjuk? Douglas nagyon közel állt hozzám.
— Okvetlenül visszakapják, Miss Garstone. De addig is csinálunk egy másolatot önöknek. Megígérem.
Hogy fölmelegedett ez a hideg, kékszemű kolosszus! Hogy fölmelegedett minden! Fájt Douglas halála, de még mindig éreztem szívemben Isten közelségét és szeretetét.
— Ma éjszaka még rendőri védelem alatt lesznek — közölte McLane. — De azt hiszem, nem lesz rá sokáig szükség. Holnap újból keresni fogom önöket.
Azzal elköszönt.
Jane fürdött a könnyekben. Sohasem hittem, hogy valaki ennyit tudjon sírni. Az volt az érzésem, hogy egy csekély kis szigeten vagyok, amely épp hogy kiemelkedik a Könnyek Tavából.
Megfogtam a húgom kezét.
— Jane, Isten megmutatta magát Dougnak, ugyanazon az estén, amikor engem is magához emelt.
— Tudom — mondta Jane. Mosolygott, megszorította a kezemet, aztán tovább sírt. Sírt, sírt, sírt, nem tudta abbahagyni. A Könnyek Tava áradt az éjszakában, és az egész univerzumot beborította.

Másnap reggel Don Fisher telefonált.
— Fölugorhatok hozzátok? Végeztem a szolgálatommal.
— Minket strázsáltál?
— Nem, rátok más vigyázott. A többit élőszóban.
A fekete fiatalember melegen megölelt mindkettőnket, és bibliai idézetekkel vigasztalt. Új élmény volt ahhoz a különös valósághoz tartozni, amit nemrég még szektás őrületnek tartottam: a hívők testvériségéhez.
— Van néhány hírem is — mondta Don. — Ma reggeltől nem vagytok rendőri védelem alatt. Nincs rá szükség többé.
— Todbye-t elfogták, tudom — mondtam. — De lehettek bűntársai, nem?
— Voltak bűntársai — jelentette ki a fekete őrmester. — Az éjszaka hét letartóztatás történt. Az elfogottak között van Gladys Bernie is. Én kora reggel tanúként kihallgattam Mrs Linda Meyert. Vallomásából merített részletek alapján bizonyos, hogy a Kulturális Intézetben elkövetett brutális ötös gyilkosság tetteseit a letartóztatottak között kell keresni. A többiek alapos gyanú szerint bűnrészesek további négy személy meggyilkolásában, akiket Todbye azért tett el láb alól, mert gyanút fogtak, hogy a Metafizikai Festőiskola megalapításához nem tiszta úton szerezte meg a tőkét, vagy valamilyen más, őt kompromittáló adat birtokába jutottak. Az áldozatok közé tartozik Miss Carol Hyde is.
— És Matt Cunning?
— Ő lenne az ötödik, de nincs bizonyíték arra, hogy valóban erőszakos halállal halt meg. Ám nagyon könnyen lehet, hogy mégis így van. Ő érdeklődött a festészet iránt, járt a Metafizikai Festőiskola kiállításán, ott ismerkedett meg Gladys Bernie-vel. Gladys észrevette, hogy az alapító Todbye neve ismerős Matt Cunning előtt. Cunning valahogy emlékezett rá, hogy Todbye volt a Kulturális Intézetnek a mészárlás után életben maradt munkatársa. És utána nézett Todbye tevékenységének az irattárban. Talán nem is gyanakvásból, pusztán érdeklődésből. Valószínűleg ez lett a veszte. A Metafizikai Festőiskola alapítója nagyon lelkiismeretes volt a nyomok eltüntetésében.
— Vajon hogyan ölték meg Mattet?
— Ez az, amiről semmit nem tudunk. Csak annyit lehet bizonyítani, hogy a folyóba fulladt, semmi többet.
— Szegény Douglas ezt akarta kinyomozni.
Don sóhajtott.
— Isten nyugtassa — mondta halkan. Ám ez a kicsit banális mondat az ő szájából eleven, reális óhajnak hatott.
— A Gozuga-vonal megfejtetlen maradt — tünődtem. — Matt az írta, hogy a szörnyeteg fogságában van...
— Talán Todbye-ra gondolt — vetette föl Don.
— Te nem láttad Gozugát. Mi láttuk. Matt is látta. Szörnyetegen nem érthetett mást.
— De egy festett kép nem rabol embert.
— Don, én két alkalommal láttam Gozugát élőben. Egyszer a General Grant Square 16 kapujában. Egyszer pedig itt, a nappaliban.
Jane lassan odajött hozzám, arcán némi bűntudattal és némi gyerekes kárörömmel.
— Hadd valljam be végre, Addy... Annak én vagyok az oka.
— Minek?
— Hogy Gozugát láttad. Meg annak is, amikor este visszafodultál az úton, és nem mentél föl Gladyshez.
— Hogy-hogy te vagy az oka? Rémeket idéztél rám?
— Nem, nem. Imádkoztam.
— Nem értem. Ha te imádkozol, attól én Gozugát látok?
— Megmagyarázom, Ad. Ne haragudj rám. Gladysban volt valami ... valami gozugás. Mindig érez-tem. Nem akartam, hogy paráználkodj, és főképpen nem akartam, hogy ővele paráználkodj. Veled hiába vitatkoztam volna. Egyszerűen Jézushoz fordultam, és kértem, mutassa meg neked Gladys igazi arcát.
— Gladys igazi arca ... Gozuga?
— Nem egészen. Gladys Gozuga befolyása alatt áll. Imádkoztam, hogy Isten tárja föl előtted ezt, és ne engedje, hogy Gladys karjaiban köss ki. Nem engedte. Kétszer Gozuga látomásával riasztott vissza, egyszer pedig félelmet bocsátott rád, amitől visszafordultál és hazarohantál.
— Nem sejtettem, hogy tudomásod van erről. Azt hittem, alszol.
— Nem aludtam. Csak eloltottam a villanyt. Az Úr előtt térdeltem, és imádkoztam érted. Hallottam, amikor hazajöttél.
— De hát ki ez a Gozuga, akit Isten a te imádra megmutatott nekem Gladys ajtajában?
Borzas húgocskám halkan, lehajtott fejjel válaszolt.
— Démon.
Donra néztem, mit szól ehhez az újabb fantasztikumhoz. A fekete detektív komoly arccal bólintott.

Doug anyja kanadai francia, aki katolikusnak kereszteltette fiát. Először voltam katolikus temetésen. Jane már nem sírt. Gyöngéden ölelte át a gyászoló szülőket, és erős meggyőződéssel beszélt nekik Isten irgalmáról.
Én már háromszor is jártam Rick atyánál. Többek között föltettem neki a kérdést, csakugyan léteznek-e démonok, ahogy Jane állítja. Igenlően válaszolt. De nemcsak erről beszélgettünk. Kezdtem az életet új perspektívában látni. Jézus föltámadása a döntő tény. A halál nem végső szó. Amikor Matt meghalt, egy Matt nélküli világhoz próbáltam hozzászokni, de Doug halálát már egészen máshogy dolgoztam föl. Jelen életünk arra irányul, hogy Isten teljességébe torkolljék, mint folyam a tengerbe. Doug előbb érte el a torkolatot, ennyi az egész. És, bár makacsul hit nélkül akart élni, nem veszett el, hiszen Isten meglátogatta az utolsó percekben.
A közösségben, ahova hetente kétszer jártunk Jane-nel, voltak episzkopálisok, presbiteriánusok, metodisták, luteránusok és katolikusok. Rick atya senkit sem erőltetett, hogy az ő felekezetébe térjen át. Amikor először fölvetettem, hogy meg szeretnék keresztelkedni — apánk liberális zsidó, anyánk közömbös episzkopális lévén, minket Jane-nel egyáltalán nem részesítettek semmilyen vallási rítusban — , az atya nagyon komolyan azt mondta:
— Csak akkor lehet szó róla, ha meggyőződésből akarsz a katolikus egyházhoz tartozni.
Kiderült, hogy legalább egy éves előkészületi időre van szükség. A kezdet kezdetén voltam tehát, de mindennap imádkoztam, és sokat olvastam a Bibliát. Isten felfedezése lett a legfontosabb életemben. Az egyetemre, a segítőkész Linda Meyer órarendi javaslata szerint, már be-bejárogattam. Todbye-jal és társaival kezdtem kevesebbet törődni. A kihallgatásokat persze nem lehetett elkerülni. McLane hadnagy tájékoztatásából tudtam, hogy Gladyst negyvennyolc óra után szabadon engedték, mert az alapos gyanú ellenére nem találtak bizonyítékot bűnrészességére. A többi vádlott ellen a vizsgálat bőséges bizonyítékokat szolgáltatott. A történtek után Gladys nem keresett engem, és én sem kerestem meg őt. Úgy tűnt, a vöröshajú lány múltbeli epizóddá halványul életemben.

A temetés után Rick atya megígérte, hogy következő szombaton misét mond Douglasért. A péntekről szombatra virradó éjjel olyan álmom volt, ami fölzaklatott. Gozugát, a szörnyet láttam, amint négykézláb menekül McLane elől, a hadnagy pedig revolverrel a kezében loholt utána. Gozuga olyan volt, mint egy nagy kutya, amely farkát behúzva fut. Hirtelen föltűnt előtte Rick atya, kezében feszülettel, és a szörnyeteg iszonyú hangon fölvonított. Erre fölébredtem. A vonítás olyan élőnek tűnt, hogy később meg is kérdeztem Jane-t, nem hallott-e valamit. De ő csak vont egyet a vállán.
— Autók dudáltak az utcán. Gyerünk, borotválkozz, mert most az egyszer miattad késünk el.
Szeleburdi húgomnak kis híján igaza lett. Akkor fékeztünk a templom előtt, amikor odabent fölbúgott az orgona.