Az angyalok és az idő viszonya – A sötétség órája – Hogyan harcolnak az angyalok? – Az angyali tartam: az ævum – Szent Mihály és a sátán – Isten fiai óriásokat nemzenek? – Mondai anyag és üdvtörténeti üzenet – Démonok szexuális támadásai – A sámán szellemfelesége – Jézus szabadulást ad

Internetes levelezőlistám egyik tagjától kaptam egy kérdést. Szószerint idézem a levelet.

Van egy gondolatom, ami foglalkoztat már régóta és most a démonokról szóló írásaid kapcsán szeretném megkérdezni Tőled, hogy a Sátánnak idejét órákban szabad-e értelmezni. Jézus elfogásakor kijelenti, hogy „de ez a ti órátok és a sötétségnek hatalma”. Kapcsolható-e az éjszaka a gonoszhoz, mint ahogy sok népi hiedelem is az éjszakai órákat, de legfőképp az éjfélt jelöli meg a gonoszkodás idejének?

Fejtegetéseink során eljutottunk arra a pontra, ahol már logikus választ lehet adni erre a kérdésre. A jó és rossz angyalok az időben is úgy vannak jelen, mint a térben: ha a térnek vagy az időnek egy-egy pontján működnek, mondhatjuk, hogy ott jelen vannak; de sem a tér, sem az idő nem határolja be őket, mert ők tiszta szellemek, akiket önmagukban nem jellemez az anyagi dolgokat meghatározó kiterjedtség és egymásután. Ha tapasztalom, hogy zaklat a démon, akkor mondhatom, hogy most zaklat, de ez a „most” engem határoz meg, hozzám tartozik, nem a démonhoz. Őt csak annyiban jellemzi, amennyiben relációba lépett velem. Nem szabad tehát azt képzelni, hogy a démonok előhúzzák zsebórájukat és azt mondják: „Na, fiúk, mindjárt éjfél lesz, indulunk kísérteni.” Kísértenek ők bennünket nappal is, ha tudnak.

Ezzel elhárítottuk a mitikus értelmezést. Úgy ám, barátaim, angyalokról és démonokról beszélni szerfölött kockázatos dolog. A legutóbbi két fejezet során nagy erőfeszítéseket tettünk, hogy elkerüljük a bibliai beszédmód mitologikus félreértését, de úgy kerüljük el, hogy a kijelentések tartalmát ne próbáljuk racionalista módon kiüresíteni. Jelen fejezetben a sötétség órájával és utána még két további témával kell ugyanazt tennünk. Amikor tehát Jézus kijelenti a letartóztatására érkezett csapatnak: „Ez a ti órátok, és a sötétség hatalmáé” (Lk 22,53), nem azt akarja mondani, hogy a sötétség hatalma (vagyis a sátán és angyalai) a mi időnkbe beleágyazott valóságok. De nem is pusztán érzelmi tartalmú kijelentést tesz. A sötétség idején az ember fogékonyabb a szellemi zűrzavarra, a kételyre, a bizonytalanságra és a bűnre, tehát könnyebben kísérthető. A bűnnek mint szellemi tényezőnek rendkívül jó szimbóluma a fizikai sötétség. Ugyanakkor Istennek és a tőle származó dolgoknak a világosság a szimbóluma: „Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség” (1Jn 1,5). Jézus nem ok nélkül mondja, hogy amikor a jeruzsálemi főtanács éjszakai sötétségben küldi embereit az ő elfogására, cselekedetükre a sötétség jellemző: alattomosság, gyanakvás, gyűlölet, tévelygés, szellemi elvakultság vezérli őket, ezek eszméi pedig a Gonosztól jönnek. Vagy gondoljunk a János-evangéliumnak arra a jelenetére, amelyben Júdás eltávozik az utolsó vacsoráról. „Amikor a kenyérdarabot elvette, mindjárt belészállt a sátán. ... Amint elvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.” (Jn 13,27.30) Az éjszaka itt nem csupán a napszak meghatározása, hanem erőteljes szimbólum annak kifejezésére, hogy az áruló szívében a sátán uralkodott. Ebben az értelemben a sötétség órája valóban a sátán órája.

Még két további témát kell ebben a fejezetben feldolgoznunk. Első az angyalok harcának kérdése. Már foglalkoztunk a Jelenések könyvének következő részletével:

Mihály és angyalai harcoltak a sárkánnyal. A sárkány és angyalai harcoltak, de nem diadalmaskodtak, sem helyük nem volt többé az égben. Ekkor letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki elcsábítja az egész világot. Letaszították a földre, és vele együtt angyalait is. (Jel 12,7-9)

Vajon valóban harcolnak az angyalok? Ütnek, vágnak, lőnek, szuronyrohamra mennek? Vagy hagyjuk ki a Szentírás ilyen kifejezéseit gondolkodásunkból? Nos, nem hagyhatjuk ki, mert az Írás bennünket is buzdít, hogy készüljön föl a gonosz lelkek elleni harcra:

Öltsétek fel Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög cselvetéseivel szemben! Mert nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen. (Ef 6,11-12)

A fegyverek, amelyeket az efezusi levél figyelmünkbe ajánl, ilyenek: igazság, megigazulás, készség az evangélium hirdetésére, hit, üdvösség, Isten igéje. Nyilvánvaló, hogy fizikai eszközökkel nem lehet hatni egy tisztán szellemi lényre. A földi fegyverzetet Pál apostol csak szemléltetésképpen használja, mint metaforát. Szellemi harchoz szellemi eszközök kellenek. Nem szabad tehát a gonoszság szellemi erői elleni harcot az emberi harc mintájára elképzelni. De lemondani se szabad róla, hiszen fontos dologról van szó. Péter első levele is buzdít bennünket, hogy erős hittel álljunk ellen ellenségünknek, az ördögnek (1Pt 5,9). Hasonló felszólítást olvasunk Szent Jakab levelében: „Az ördögnek pedig álljatok ellen, és futni fog tőletek” (Jak 4,7). Remete Szent Antal életrajzában is azt olvastuk, hogy „Antal hitével felbukfenceztette és állandó imájával elbuktatta” a kísértőt. Bármilyen szórakoztatónak találnánk is egy bukfencező démon látványát, tudomásul kell vennünk, hogy a fizikai erőszak eszközei nem hatnak a szellemi lényre, csak szemléltető képként szolgálnak, amikor a szellemi harcról van szó. Tóbiás könyve ugyan beszél arról, hogy a kifogott hal szíve és mája, ha elégetik, elűzi a démont (Tób 6,8; 8,2-3); ez azonban semmiképpen sem történeti mozzanat, csak szimbóluma annak, hogy a démont legyőző erő Isten ajándéka; másképp mágiába tévednénk, amit maga a Biblia tilt nagy határozottsággal. Szimbólumok a szentelmények is (például a szentelt víz), amelyeket az Egyház Isten áldásának kiesdésére és az ártó szellemi befolyások távoltartására használ. Hatékony szimbólumok, amelyek az Egyház imájának erejét nemcsak ábrázolják, hanem meg is jelenítik; de hatásukat nem fizikai mivoltuknál fogva, hanem szimbólum-értéküknél fogva gyakorolják. A szellemi harc fegyverei mindig szellemiek.

Ha ez így van akkor, amikor az ember küzd az ártó szellemekkel, még inkább így van az angyalok egymás elleni harcában. Ha Mihály és angyalai harcolnak a sátánnal és angyalaival, nem vetnek be tankokat, gépfegyvereket és rakétákat. Mint test nélküli lények, az angyalok fizikailag sebezhetetlenek és halhatatlanok, a bukott angyalok éppúgy, mint a szent angyalok. Ez természetükből következik. Angyalok között tehát nem lehet szó fizikai erőszak alkalmazásáról. Hogy mi történik, ha angyal küzd angyallal, azt akkor értjük meg, ha megfontoljuk, hogy az angyalok eszmehordozók. Márpedig eszmével szembe lehet helyezni egy ellentétes eszmét. Igaz és téves, jóindulatú és rosszindulatú eszmék ütközhetnek a szellem világában. Nem azt akarom mondani ezzel, hogy az angyalok vívódnak és spekulálnak, mint az ember. Az angyal szellemi természetéből következik, hogy az angyali megismerés nem diszkurzív, nem halad lépésről lépésre, mint az emberé, aki az érzékelés adataiból absztrahál, az agy bonyolult műszerét használja, és állandóan a képzetekhez fordul, amikor gondolkozik. Az anyag összetett, a szellem egyszerű. Az angyal szellemi tekintettel, egyetlen aktussal, érzékelésre nem szoruló intuícióval alkotja meg eszméit. Állásfoglalásai egyszeriek és véglegesek. Nem Isten örökkévalóságában él, mert az kizárólag Isten sajátja, de nem él az ember mérhető egymásutánjában sem, amit időnek nevezünk, s amelyben ingadozás és visszakozás lehetséges. Az angyal eszméinek és elhatározásainak van sorrendje, ám ez nem mérhető folyamat, hanem logikai rend. Az angyali létezés tartamát a skolasztikus teológia ævumnak nevezte el. Szellemesen azt lehetne mondani, hogy az ævum az isteni örökkévalósághoz képest idő, az emberi időhöz képest örökkévalóság. Ævumában az angyal eszméket alkot és döntéseket hoz. Gondoljuk el most, hogy a sátán már meghozta döntését, hogy szembeszegül Istennel. Megalkotta az önistenítő gőg eszméjét, amelyet jól kifejez a már idézett izajási rész, habár erről jól tudjuk, hogy szószerinti értelme Babilon királyára vonatkozik. Nincs akadálya azonban, hogy lelki értelemben a sátánra alkalmazzuk. A sátán tehát azt mondja magában:

Az égbe szállok fel,
Isten csillagai fölé emelem trónomat...
Felmegyek a magas felhők fölé,
hasonló leszek a Magasságbelihez.
(Iz 14,13-14)

E szavak jól kifejezik a lázadó gőgöt, amely az angyalok bukását okozta. Mihály arkangyal azonban, Isten imádására beállított lényével, éppen ellentétes eszmét képvisel: Mi-Ká-Él, „Ki olyan, mint az Isten?” Az imádás angyala ő, a monoteizmus angyala. Miközben a sátán Istennel egyenlővé teszi magát, Mihály eszméiben ugyanakkor kétségbeesetten látja, hogy ez nem lehetséges. Saját perverz eszméje frusztrálja őt. Nem bírja elviselni Mihály monoteizmusát, reménytelen kényszergörcsben megszakítja vele a közösséget, a Jelenések szavaival: „nincs többé helye az égben”, „letaszítják”. Nem kell ezt úgy képzelnünk, ahogy a szentképeken látjuk, hogy Mihály karddal és pajzzsal fölfegyverkezve lelöki a mélységbe a denevérszárnyú Ellenséget; ez szimbolikus szemléltetés. De igenis mítoszmentes és érvényes megállapítás: a sátánt és angyalait Mihály és angyalai „taszítják le az égből”. Az igazság tiszta ragyogása, amely a szent angyalok eszméit jellemzi, elviselhetetlen a perverz eszméket tápláló angyalok számára. Csak az embernél van még esélyük a bukott angyaloknak, az embert még meg lehet téveszteni, az ember eszméi nem olyan tiszták és nem véglegesek. A következő fázis tehát a démonseregek küzdelme az ember elcsábítására. A szent angyalok, miután megállták a próbát és végérvényesen Isten mellett döntöttek, Isten színről színre látására jutottak, míg a bukott angyalok megalkották saját poklukat.

A szent angyalok az üdvösség útjára próbálják vonzani az embert, az üdvösség eszméit közvetítik neki. A démonok, éppen ellenkezőleg, saját kárhozott eszméiket próbálják érvényesíteni az emberek között. Jézus azt mondja a sátánról, hogy „gyilkos volt kezdet óta”, továbbá hogy „hazug, és a hazugság atyja” (Jn 8,44). Mióta a Kígyó megszólalt a paradicsomban, a sátán irigységéből világba jött a halál (Bölcs 2,24), a paradicsomi harmónia helyét pedig elfoglalta a hiábavalóságnak alávetett, sóhajtozó és vajúdó teremtés (Róm 8,19-22). A két ellentétes eszmevilág összecsap az emberben és az univerzumban. A szent angyalok és a bukott angyalok nem egymást próbálják meggyőzni, egymással már véglegesen szakítottak; az embert és életterét próbálják hatókörükbe vonni, eszméiket ezekben kifejezni. Hogy az ember melyiket engedi inkább hatni, az tőle függ, s látni fogjuk, hogy az anyagi teremtmény is fölszabadítható a démoni szolgaság alól. Miközben a jó és rossz angyalok harcolnak az emberért, saját eszméiket próbálva kifejezni az emberi pszichében, az ember szabadon választhat; ha a jót választja, számíthat a szent angyalok támogatására, ha a rosszat választja, szabadsága korlátozódik, ő maga mindinkább a sátán rabszolgája lesz. Ennek a szellemi harcnak eszközeit és törvényeit minden kereszténynek meg kell ismernie. A győzelem kulcsa Jézus Krisztus kereszthalálának és föltámadásának húsvéti misztériuma.

Harmadik témánk e fejezetben a Genezisnek, a Teremtés könyvének egy érdekes részlete, a 6. fejezetből.

Amikor azután az emberek sokasodni kezdtek a földön, és leányokat nemzettek, látták az Isten fiai, hogy az emberek leányai szépek, és feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek. Óriások voltak a földön azokban a napokban – azután, hogy az Isten fiai bementek az emberek leányaihoz, és azok szültek –, ezek az ősidők erős, híres férfiai. (Ter 6,1-2.4)

Miközben az óriásokat máshol is emlegeti a Szentírás, ez a hely azért kivételes, mert azt mondja, hogy az óriások „Isten fiainak” az emberek leányaival kötött házasságából születtek. Már máskor is láttuk, Jób könyvével kapcsolatban, az „Isten fiai” kifejezés az angyalokra vonatkozik, numinózus lényket jelent, méghozzá válogatás nélkül, jó és rossz angyalokat vegyest. Vagyis a szöveg angyalok és embernők házasságáról és ilyen házasságokból született gyermekekről beszél. Ez alkalmas arra, hogy megdöbbentse az embert, különösen abban az esetben, ha gondosan törekszik arra, hogy az angyalokról szóló bibliai kijelentéseket ne értelmezze mitologikusan. Angyalok szemelnek ki maguknak lányokat, és gyermekeket nemzenek velük – vajon ez mi, ha nem mítosz? Vagy el kell hinnünk a Szentírásnak, hiszen a Biblia Isten szava?

A régebbi teológia megtehette, hogy minden további nélkül szószerint vegye ezt a történetet, ugyanis, mint mondtam, az angyalok megjelenéseit úgy magyarázta, hogy Istentől külön erre a célra teremtett valóságos testet vettek magukra. Ez az elmélet azonban az emberi lélek képességeit tulajdonítja az angyaloknak, mintha az angyal nem volna egyéb test nélküli embernél. Ezt nem tartom elfogadhatónak. Az angyal tud hatni az anyagra, ki tudja fejezni benne eszméit, ezért tud hatni az emberi testre, idegrendszerre, fantáziára is. Látható test benyomását tudja kelteni, anélkül, hogy ténylegesen teste volna. Az emberi lélek helyét azonban nem foglalhatja el egy emberi testben. Az emberi testet animáló szellemi valóság definíciószerűen az emberi lélek, nem pedig az angyal. Ezért az újkori teológia kezdett úgy kitérni a probléma elől, hogy „Isten fiai” itt nem az angyalok, hanem a jámbor emberek, nevezetesen a szetiták. Ez a magyarázat azonban teljesen önkényes, a szöveg elfogulatlan olvasója világosan látja, hogy a született generáció azért óriás, mert numinózus lényektől származik. S mivel ez roppant valószínűtlen, önkéntelenül úgy érezzük, hogy a történet egy ókori monda és nem megtörtént valóság.

Nos, nem kell védekeznünk ez ellen az érzés ellen. Az óriások eredetét elbeszélő bibliai történet eredetileg valóban monda és mítosz. A Szentírás maga ettől még nem válik mítosszá. Máshol is, így a teremtés és a bűnbeesés történetében, fölhasznál az emberi szerző pogány eredetű mítoszokat, s azokat átalakítva saját hitének kifejezésére, a Szentlélek segítségével mély teológiai tanítást öltöztet beléjük. Kellően megértve, ezek a helyek teljesen szabatosak és mítoszmentesek. Kifejezik, hogy Izrael Istene a teljes univerzum teremtője; kifejezik, hogy mindaz, amit Isten alkotott, jó; és elmondják, hogy a rossz gyökere a teremtett szabadságban van. Ezt tartalmazza a Teremtés könyvének első három fejezete. Később, a tizenegyedik fejezetben, az elbeszélés átmegy a pátriárka-történetekbe, Izrael törzseinek eredetéről számol be a rendelkezésére álló ősmondák anyaga alapján. Ez a szakasz nem a mai történelem precizitásával van megírva, meglehetős szabadsággal alkalmaz mondai elemeket; célja, hogy összekösse Izrael történeti létét az ősmondákban élő múlttal. A negyedik fejezettől a tizenegyedik fejezet kilencedik verséig azonban olyan történeteket találunk, amelyek a pátriárkák és az első emberek között vernek hidat. Ez a teológiai mondanivaló: a mózesi szövetség előzménye nem csupán Ábrahám, Izsák és Jákob élete, hanem az egész emberi történelem, sőt maga a világ és az ember teremtése is. E mondanivaló szempontjából teljességgel közömbös, hogy az előadott történetek megütik-e a mai értelemben vett történetírás mércéjét. Nem ütik meg. Történeti alappal születtek ezek a mondák, mint a vízözön-monda, vagy a bábeli nyelvzavar mondája; de szigorúan vett történelmet keresni bennük hiba volna. Teológiai funkciót töltenek be. A Szentlélek, sugalmazó tevékenységével, nem tölti ki az emberi tudás hézagait. Isten nem dolgozik az ember helyett. A Szentírás sugalmazott mű, feltétel nélkül igazat mond, de mondanivalója itt az, hogy Izrael üdvtörténetének gyökerei a világ teremtéséig nyúlnak vissza. A kor műveltségének anyagát csak tükrözi, de nem tanítja. Ez vonatkozik az emberek leányaival gyermeket nemző angyalokra is. A Szentlélek meg tudta tenni, hogy Mária gyermeket foganjon szűzi méhében, mert a Szentlélek Isten. Az angyalok nem tudnak hasonlót tenni, mert nem mindenhatók.

Ezzel mítosztalanítottuk az óriások történetét. De most jön a meglepetés. Évekkel ezelőtt nagy örömmel olvastam az Interneten egy ír katolikus lány, Edith Dullagan 1995-ben elhangzott tanúságtételét, aki alkoholtól, kábítószertől, szextől és démoni praktikáktól sebzetten, teljes letörtségben a halálra készült, amikor Jézus belépett az életébe és újjáteremtette őt. Ha valaki ismerős a démonok természetrajzával, ő az. Idézem tőle a következő, meglepő szakaszt:

A sátánhoz kezdtem imádkozni - és hirtelen elkezdtek megvalósulni a dolgok, amelyeket kívántam. Mindig meg kellett fizetni az árat, és fölfedeztem az ijesztő tényt, hogy a démonok (gonosz lelkek, amelyekről most már tudtam, hogy léteznek) szexuális kapcsolatra akarnak lépni velem. Ez talán különösen hangzik, de sokan szenvednek ilyen támadásokat, akik okkult gyakorlatokkal foglalkoznak.

Mégis lehetséges volna a démonok és emberek közötti szexuális kapcsolat? Régebben gátlástalanul írtak inkubusokról és szukkubusokról, démon-szeretőkről. Egy megtért testvér tanúságtételét nem utasíthatjuk vissza. A dolog, úgy látszik, mégis valóságos. De tegyünk különbséget. A démon tud hatni a testre, végrehajthatja rajta mindazokat az érintéseket és mozgásokat, amelyek a közösülés során történnek, eljuttathatja szerencsétlen partnerét az orgazmusig. De egyet nem tudhat: embert nemzeni. Mint mondtam, teremteni az angyalok nem képesek. Ilyesmit Edith Dullagan nem is állított.

Megerősíti a jelenség hitelét a sámánok szellem-szeretőiről szóló beszámoló.

„A férfisámán kiválasztó szelleme mindig nő, a nősámáné pedig férfi” – mondja egy nanaj sámán. – „Éppen olyanok, mint a férj meg a feleség. Némelyik sámán együtt hál valamennyi segítő-szellemével. Volt egy nagy nősámán, aki férj nélkül élt. Sok segítő szelleme volt és valamennyivel együtt hált.” ... A sámán az ilyen jellegű átélést a paroxizmusig képes fokozni. Ha a sámán más magatartást erőltet magára, vagy elfordul szellemeitől, a szellemek bosszút állnak rajta. Ha abbahagyja a sámánkodást, pusztulás vár rá. A csukcsok szerint a szellem és a sámán közti legkisebb ellentét is a sámán halálát okozhatja.

Edith Dullagan tanúságtétele után nyugodtan tekinthetjük e sámáni jelenségek magyarázatának a démoni megszállottságot. Ám e kissé szenzációhajhásznak ható részlet-téma után hadd idézzek még egy részletet Edith-től. Ez megtéréséről beszél.

Találkoztam Jézus szeretetével, amely reményt adott nekem, hogy normális életet élhetek, hogy nem kell meghalnom, hogy szabad élnem, és megismerhetem őt - és neki van elegendő ereje ahhoz, hogy elszakítsa bármilyen szövetség kötelékét a sátán között és énközöttem. Látomásban láttam Jézust, és ő azt mondta nekem: „Átveszlek úgy, ahogy vagy, ha hajlandó vagy velem jönni. Magamhoz ölellek mocskosságodban és tisztátalanságodban. Szeretni foglak úgy, ahogy vagy.”

Ez a feltétel nélküli szeretet törte át Edith ellenállásának falát. A változás megtörtént, és a lány megtisztult minden démoni befolyástól. A sötétség és világosság angyalainak harcában Jézus a győztes. Nekünk csak be kell fogadnunk a megváltást, amit vérével szerzett nekünk.