Győzelem

Egy begina kísértései – Démoni üldözés – A Keresztrefeszített győzött – Miért kell harcolnunk? – A rossz születése – A sátán diktatúrája és Jézus Krisztus forradalma – Hadiállapot két ország között – Jézushoz tartozni – Jó dolog a győzelem

Kölni Boldog Krisztina (1242-1312) egy ideig az ú.n. beginák testvérületéhez tartozott; ezek Istennek szentelt szüzek voltak, de szerzetesi fogadalom nélkül (férfiban: begárdok; mindkettő Lambert le Begh alapítása Németalföldön, a 12. sz.-ban). Jézus látomásban hívta el mint serdülő lányt; tizenhárom éves korában ment a kölni begina-telepre, s ott böjtölve és puszta deszkán vagy kövön hálva, Jézus kínszenvedéséről elmélkedve élt. Misztikus elragadtatásai miatt egyesek epilepsziásnak, mások bolondnak tartották. Lelki életét egy Péter nevű dominikánus teológiai tanár megfigyeléseiből alaposan ismerjük. Krisztina kiegyensúlyozott, szerény, barátságos, vidám, a társalgásba készséggel bekapcsolódó személyiség volt, de elég volt egy lelki himnusz, hogy órákig tartó elragadtatásba ejtse.

Két éve volt begina, amikor nagy kísértései kezdődtek. Éjszakai imádsága közben látszólag Szent Bertalan apostol jelent meg neki, és közölte, hogy csak akkor jut a mennybe, ha megöli magát. Féléven keresztül kínozta állandóan az öngyilkosság gondolata. Ha kút mellett haladt el, úgy érezte, bele kell ugrania. Éjjel hangok figyelmeztették, hogy ha nem végez magával, elkárhozik. Amikor az önpusztítás démona elhagyta, elemi erejű hitkételyek ragadták meg. Kételkedett Jézus szentségi jelenlétében. Nem bírt imádkozni, képtelen volt gyónni. Ez az állapot tizennyolc hónapig tartott, egy látomás vetett véget neki. Ekkor új démoni ostrom kezdődött. Krisztina nem bírt enni, mert minden ennivalón (még a szent Eucharisztián is) undort keltő látványok tűntek szemébe: varangyok, pókok, kígyók. Italában, úgy látta, férgek nyüzsögtek, s minden pohár mintha odakiáltotta volna neki: „Ha belőlem iszol, ördögöt iszol.” Éhes volt, és nem bírt enni; a szentáldozás kínszenvedés volt számára. Félévig tartott ez a kísértés, aztán végetért, de addigra mindenki idegbetegként kezelte Krisztinát a begina-telepen. Nem tűrték meg tovább, haza kellett térnie szülőfalujába, a Kölnhöz közeli Stommeln községbe.

Szülei házában folytatódtak a démoni támadások. Éjjel sokszor átélte, hogy démonok hurcolják el, kínozzák, darabokra vágják. Máskor úgy kellett kihúzni egy ciszternából, ahova láthatatlan erő vetette; félig megfulladt az iszapban. Ismét más alkalommal nagy zajjal kivonszolta valami a szobából, ahol két barátnőjével hált; fáklyákkal kellett keresni, félholtan találták meg a ház előtt. Volt, hogy ismeretlen kezek sárral, kövekkel dobálták meg; nem képzelődés volt, másokat is el-eltalált a titokzatos támadó. Megtörtént, hogy hajánál fogva hurcolta a szobában egy láthatatlan kéz, a levegőbe hajította és megsebezte. Volt eset, hogy fűzfavesszőkkel egy fára fölkötözve találtak rá, gyötrelmes helyzetben. Máskor kard jelent meg szobájában, amely többeket megsebesített.

A legtragikusabb eset egy ismert bűnöző (vagy, amennyiben elfogadjuk a krónikás állítását: a gonosztevő alakjában egy kísértő lélek) támadása volt, aki szerelmet vallott Krisztinának, és magával akarta hurcolni. Mikor hízelgése nem használt, tőrrel fenyegette. A szűz erre sem engedett, mire a gyilkos a család kiirtásával fenyegetőzött. Apja könyörgött a lánynak, hogy engedjen, de Krisztina nem volt hajlandó elhagyni Istent. A dühöngő szörny erre megölte apját. Krisztinának sikerült kikapni kezéből a tőrt és azzal sebet ejteni önmagán, hogy ostromlója megundorodjék tőle, amiért később vádolta a lelkiismeret (az önsebzés valóban nem fogadható el erkölcsileg, bár ő akkor aligha volt a tárgyilagos mérlegelés állapotában). A támadó erre eltűnt; a tőrt megtalálták. Krisztina majdnem elvérzett. Jézus egy látomásban megjelent neki, és meggyógyította.

Negyvenhat éves volt, amikor a démoni támadások végetértek. Krisztina megharcolta a maga harcát, és győzött; szabatosabban, a Keresztrefeszített győzött benne. (Hosszú ideig vért verejtékezett, a keresztrefeszítés stigmái gyakran megjelentek testén, és illatot árasztottak.) Még huszonnégy évet élt békességben, bensőséges egyesülésben az Úrral. Nem rendkívüli karizmái jelentik számunkra a példát, hanem kitartása és alázata. Mindkettő nélkülözhetetlen a szellemi harcban.

De miért van szükség erre a harcra? Miért olyan nagy a sötétség fejedelmének hatalma? A Szentírás igen erős kifejezéseket használ: a sátán „a világ fejedelme” (Jn 14,30), „ennek a világnak a fejedelme” (Jn 16,11), „a levegőben uralkodó fejedelem” (Ef 2,2), sőt „ennek a világnak az istene” (2Kor 4,4). Szerepel olyan gondolat a hagyományban, hogy bukása előtt is a sátán lehetett az a magas rangú angyal, akire az univerzum kormányzása bízva volt. Ez azért nem tűnik valószínűnek, mert ebben az esetben az univerzum a sátán bukásával került volna a gonosz hatalma alá, míg a Szentírás az univerzum megromlását az ember bukásával hozza kapcsolatba (kiűzetés a paradicsomból). „Minden teremtmény együtt sóhajtozik és vajúdik mindaddig” (Róm 8,22), amíg „a teremtett világ is felszabadul majd a romlottság szolgaságából” (Róm 8,21), azért „sóvárogva várja, hogy Isten fiai megnyilvánuljanak” (Róm 8,19). Az univerzum sorsa az emberével van összekötve.

Mint a Katekizmus tanítja:

Az első ember nemcsak jónak teremtetett, hanem barátságban volt Teremtőjével, és összhangban önmagával és az őt körülvevő, egész rábízott teremtéssel. Ezt a harmóniát csak a Krisztusban megvalósuló új teremtés dicsősége képes fölülmúlni.

Az eredeti szentség és igazság állapotában az ember nemcsak belsőleg részesült az isteni életben, hanem életének minden dimenziójában.

Ameddig az ember szoros kapcsolatban maradt Istennel, nem kellett sem meghalnia, sem szenvednie.

Megfellebbezhetetlen tény, hogy az eredeti szentség és igazság állapotát elveszítettük.

A bűnbeesés története (Ter 3) képes beszédet használ, de egy őseseményt ír le, mely az ember történelmének kezdetén játszódott le. A kinyilatkoztatás megadja nekünk a hitbeli bizonyosságot, hogy az emberiség egész történelmére rányomja bélyegét az eredeti bűn, melyet ősszüleink szabad akarattal követtek el.

Még egy lépéssel visszafelé haladva az okkeresésben, megjelenik az Ősi Kígyó:

Ősszüleink engedetlen döntése mögött egy istenellenes, kísértő hang áll, mely irigységből taszította őket a halálba. A Szentírás és az Egyház hagyománya ebben a lényben egy bukott angyalt lát, aki sátánnak vagy ördögnek nevez. Az Egyház tanítja, hogy kezdetben Istentől teremtett jó angyal volt. „Az ördögöt és a többi démont Isten természetük szerint jónak teremtette, de önmaguktól rosszak lettek.”

Ezzel, visszafelé fejtve a szálat, eljutottunk a rossz születéséhez. Az univerzumot az ember bűne rontotta meg. Az embert a sátán kísértette bűnre. A sátán és angyalai eredetileg jók voltak, önmaguktól lettek rosszak. Isten nem alkotott rosszat. Mindent jónak teremtett.

Itt van a mély teológiai jelentősége a Biblia legelső fejezetének, a hatnapos teremtéstörténetnek. Isten jó, és csak jót teremt. „És látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó volt” (Ter 1,31). Istennel egyenrangú ős-rossz nincsen. A rossz a teremtett szabadság perverziójából születik. Előbb az erkölcsi rossz következik be, az angyalok, majd az emberek bukása, és ennek következménye a fizikai rossz, a szenvedés és a halál, az univerzum harmóniájának megtörése, bibliai nyelven: a kiűzetés a paradicsomból. Az ember, ha a bűnnel önként nem helyezi magát a sátán hatalma alá, élhetett volna olyan univerzumban, vagy az univerzumnak olyan vetületében, amelyet kizárólag a jó angyalok eszméi határoznak meg. Természetesen ott is át kellett volna élnie korlátait, és mindenképpen lett volna egy átmenet a paradicsomi állapotból, a szentség és igazság állapotából a mennyei állapotba, Isten boldogító színelátására. De a korlátok nem jelentettek volna katasztrófát, az átmenet pedig nem jelentett volna pusztulást, halált. A munka nem jelentett volna frusztrációt, a szexualitás nem járt volna gyötrelemmel. Odáig nem mehetünk el, hogy fizikailag meghatározzuk a különbséget a harmonikus világegyetem (paradicsom) és a frusztrált, sóhajtozó-vajúdó világegyetem között. A jelen állapotból csak a sóhajtozó-vajúdó világegyetem fizikai sajátságait tudjuk extrapolálni az ember előtti időkre. Ám a fizikából jól tudjuk, hogy minden mérési eredményünk az ember és az élettelen valóság kölcsönhatásának eredménye. Ha más volna az ember, más volna a mért paraméter, az észlelt fizikai valóság is; nem tudhatjuk, miképpen és mennyire más. Nem írhatjuk meg a paradicsom fizikáját, kémiáját, biológiáját. Maradjunk meg a paradicsom teológiájánál: az eredeti szentség és igazság állapotánál, amit a bűnnel elveszítettünk. Ez a megállapítás hitünk alapjaihoz tartozik.

És itt kezdődik a bukott angyalok hatalma az ember fölött. A sátán és a démonok, Isten elleni gyűlöletükben, azon munkálkodnak, hogy az embert Isten ellen fordítsák és a kárhozatba döntsék. Van hozzá hatalmuk: „Jaj a földnek és a tengernek, mert hozzátok szállt le az ördög nagy haraggal” (Jel 12,12). Isten megengedi, hogy próbára tegyék az embert. Ahogy Remete Szent Antalnak mondja az Úr: „Antal, itt voltam, csak arra vártam, hogy lássam küzdelmedet.” Nekünk is meg kell vívnunk a jó harcot. Meddő a panaszkodás, hogy Isten miért nem hárít el tőlünk minden rosszat. Ő itt van velünk, csak arra vár, hogy lássa küzdelmünket.

De hogyan szabadul meg az ember a sátán uralmától? Jel 12,11 meghatározza a győztes fegyvert: „Legyőzték őt a Bárány vére és a tanúságtétel igéje által.” Jézus, az élő Isten Fia, győztes forradalmat hajtott végre a sátán diktatúrája ellen. „Azért jelent meg Isten Fia, hogy az ördög műveit lerontsa” (1Jn 3,8). Ő a Messiás, a Fölkent, aki a Szentlélek kenetét vette: „Tudjátok, ... miképpen kente föl Isten Szentlélekkel és erővel a Názáretből való Jézust, aki körüljárt, jót tett, és meggyógyította mindazokat, akiket az ördög a hatalmába kerített” (Csel 10,38). Kereszthalála előtt pedig így beszél: „Ítélet van most e világ felett, most fogják kivetni ennek a világnak a fejedelmét” (Jn 12,31). „A Bárány vére”, Jézus megváltó kereszthalála, alapjaiban rendíti meg a sátán diktátori hatalmát. Isten Fölkentje új országot alapított, amely engesztelhetetlen harcban áll a sátán birodalmával. Akik az ő hitét vallják, részesülnek a Bárány győzelmében. Nem a maguk erejéből kell győzniük. „A békesség Istene tiporja össze hamarosan lábatok alatt a sátánt” (Róm 16,20).

Harcba kell szállnunk a Bárány oldalán. „Nem a vér és a test (= ember) ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen” (Ef 6,12). Ebben a harcban nincs alku, nincs semleges zóna, nincs békekötés és nincs fegyverszünet.

„Aki nincs velem, ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór” (Lk 11,23).

„Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot” (Mt 10,34).

„Akinek pedig nincsen, adja el a felső ruháját, és vegyen kardot” (Lk 22,36).

Hogyan csatlakozhatunk Jézus Krisztushoz, aki harcra szólít minket?

A sátán országának fő vonzereje az ígéret: „Olyanok lesztek, mint az Isten” (Ter 3,5). Az ember a jó és rossz mércéjévé akar válni, vágyai kielégítését nem vetni alá semmiféle nála magasabb hatalomnak. Ez az óriás többségnek kedves. „Széles a kapu és tágas az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan vannak, akik bemennek rajta” (Mt 7,13). Ahogy haladnak az úton, egyre inkább észreveszik, hogy vágyaik nem elégültek ki igazán, keserűségben, a szív fojtogató magányában és halálfélelemben élnek. Ilyenkor Istent vádolják. „Káromolták az ég Istenét fájdalmaik és sebeik miatt; de nem tartottak bűnbánatot tetteik miatt” (Jel 16,11). A sátán elhiteti velük, hogy Isten gyűlöletre méltó zsarnok, le kell rázni igáját, vagy másik, jobb indulatú istenséggel helyettesíteni; közben nem veszik észre, hogy a „hazugság atyjának” (Jn 8,44) rabszolgái lettek.

Jézus szent forradalmának programja: „Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,15). Valami bekövetkezett, ami nem tőlünk függött; valami történt, amit mi nem tudtunk volna megvalósítani; kívülről és fölülről érkezik Isten királysága, olyan mércékkel, amelyeket nem mi alkottunk, olyan programmal, amelyet nem mi fogalmaztunk meg. Ráadásul, igen kellemetlen és megalázó módon, el kell ismernünk, hogy bűnösök vagyunk, méltatlanok és alkalmatlanok az Országra; mi több, semmiféle erőfeszítéssel nem is tudtunk volna méltóvá válni rá, mert az bennünket felülmúló, ingyen jóindulatból adott ajándék. Tehetetlenségünket, rászorulásunkat elismerve, kegyelemként kell fogadnunk. „Aki nem fogadja Isten országát úgy, mint a kisgyermek, nem megy be oda” (Mk 10,15). Csoda, hogy ezt kevesen teszik meg? Csakhogy akik megteszik, azokat valami hihetetlen meglepetés éri: a tékozló fiú meglepetése, aki még el se kezdte vádolni magát, máris átölelték, megcsókolták, a legdrágább ruhát adták rá, gyűrűt húztak az ujjára, sarut a lábára, levágták a hizlalt borjút és lakomát rendeztek számára (Lk 15,20-24). A tékozló Fiú tékozló Atyára talált, föltárult Isten igazi arca, aki úgy szerette a bűnös világot, hogy egyszülött Fiát adta érte (Jn 3,16) – micsoda isteni pazarlás! Jézus szerette Isten országát lakodalomhoz hasonlítani, ahol bor folyik és vigadoznak. Isten lényege saját gazdagságának és boldogságának tékozlása: „Szeretet az Isten” (1Jn 4,16). A sátán hamisítása lelepleződött; az ember a forrásnál van, ahol minden szomjúsága kielégül; a szív nem magányos többé, boldog ölelésben él; a halál fullánkja ki van tépve, az ember az örök életet kezdte meg a földön.

Mindez szorosan Jézus személyéhez kötődik. Nem elég vádolni magunkat a bűnről (ezt Júdás is megtette, aztán elment és felakasztotta magát); szükséges, hogy elfogadjuk Isten irgalmát, amely Jézus kereszthalálában és föltámadásában tárul fel előttünk, és sehol máshol. „Nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell” (Csel 4,12). Hittel el kell fogadnunk az ő húsvéti misztériumát, és meg kell vallanunk őt életünk egyetlen Urának. „Ha tehát a száddal vallod, hogy »Jézus az Úr!«, és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz” (Róm 10,9).

„Üdvözülsz” = „megszabadulsz”, „megmenekülsz”, „meggyógyulsz”. Kikerülsz a sátán hatalma alól. Minden ember vagy Jézus Krisztus hatalma alá tartozik, vagy a sátán hatalma alá, a kettő nem fér össze, és harmadik eset nincs. Az egész emberiség minden tagja egy adott pillanatban vagy az egyik birodalomhoz tartozik, vagy a másikhoz, még átmenetileg sem lehet semleges helyzetben. Ha aztán Jézus Krisztus uralma véglegesül bennünk, az a mennyei boldogság; ha pedig a sátán uralma véglegesül bennünk, az a pokoli kárhozat.

Akarsz a Győzteshez tartozni? Mert ami itt elhangzik, nem merő elmélet, hanem a beteljesült élet titka. A sátán diktatúrájától megnyomorított élet helyett mindnyájan élhetünk győzelmes életet. De ehhez részesülnünk kell a keresztrefeszített és föltámadt Jézus húsvéti misztériumában. Akarod-e, barátom? Mert ha megelégelted a destruktív hatalmak uralmát, most itt a pillanat, hogy megszabadulj tőlük. Elég az elméletből, ütött a cselekvés órája. Megmondhatod Jézusnak, hogy az ő oldalára akarsz állni, és kérheted, hogy avatkozzék be a téged fogva tartó démoni hatalmak ellen a te javadra. Mondhatod neki például azt az imát, amit most elimádkozom. Helyezkedj tiszteletteljes testtartásba, és mondd velem – magadban is mondhatod, de ha egyedül vagy, javaslom, hogy imádkozd hangosan – , ha akarod:

Uram, Jézus Krisztus! Bűnösnek vallom magam. Rád szorulok, mert egyedül te tudsz rajtam segíteni. Köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten. Ellene mondok a sátánnak és a bűnnek. Kérlek, jöjj életembe, szent véred megváltó erejével semmisítsd meg a gonosznak minden kötelékét, amellyel eddig fogva tartott engem, és vezess át a sötétség hatalmából föltámadásod dicsőséges életére. Elfogadlak téged Megváltómnak és életem egyedüli Urának. Végy birtokodba, és teremts újjá mindenható szereteteddel. Hálát adok neked, mert Te ezt valóban megteszed. Amen.

Ha ezt komolyan elimádkoztad, a Győzteshez tartozol. Lesznek még tennivalóid, le kell vonnod a konzekvenciákat; meg kell tanulnod rendszeresen beszélgetni Jézussal; meg kell bocsátanod az ellened vétkezőknek; fel kell venned a kapcsolatot az Egyházzal is, ha ez eddig nem történt meg; ha még nem vagy otthon a hit alapjaiban, meg kell ismerned azokat; amennyiben nem vagy megkeresztelve, meg kell keresztelkedned; be kell kapcsolódnod egy hitvalló közösség életébe; ha katolikus vagy, kellő előkészület után szentgyónáshoz és a Szent Eucharisztiához kell járulnod, rendszeresen és sűrűn; növekedned kell a testvéri szeretetben; küzdened kell gyöngeségeid ellen; újra és újra ellene kell mondanod a sátánnak és angyalainak; meg kell vívnod egy harcot. De nem a saját erődből, mert ettől a pillanattól fogva Jézus él benned, ő rendelkezik veled, és ő harcolja harcaidat.

Talán máris észleled a Szentlélek gyümölcseit: a szeretetet, örömöt, békességet. De ha egyelőre nem érzel semmit, akkor is a győztes oldalon állsz már. Jézus a szívedben van. Szabad vagy az ártó szellemek terrorjától. Tedd meg a szabadságod érvényesítéséhez szükséges további lépéseket is. Jó dolog a győzelem! Futni fognak tőled a démonok, és élvezni fogod Isten közelségét.