Forgalmas helyen működöm, sokfélét tapasztalok, nyilvános eseményekben és bizalmas beszélgetésekben egyaránt. Most a szentáldozással kapcsolatos rémüldözéseket szeretném kicsit oszlatni.

Az Oltáriszentség a megfeszített és föltámadt Jézus valóságos teste és vére, maga a megdicsőült Jézus, a test és vér az emberi lélekkel együtt, az emberség az istenséggel együtt. Az Oltáriszentség Isten. Nem tisztelhetjük eléggé, nem hódolhatunk előtte eléggé, határtalan hódolattal, imádással kell közelednünk hozzá. Ez nem lehet pusztán belső aktus, külsőleg is ki kell fejeznünk, hiszen külső jel, kenyér és bor alakjában adja magát nekünk.

Némelyeknél azonban úgy tűnik, hogy az imádás külső kifejezése fontosabb számukra, mint maga az imádás. Vannak elszánt harcosai a térdelve áldozásnak, és vannak, akik reszketnek a kézbeáldozáskor esetleg földre hulló morzsák miatt.

Az imádás külső formáit az Egyház szabja meg. azzal az oldó és kötő hatalommal, amelyet Jézus Péternek és az apostoli testületnek adott.

A fölállás tiszteletnyilvánítás. A térdelés is az. Az Egyház megengedi mindkét testtartást áldozáskor. Nem kell rémüldöznünk és szentségtörést kiabálnunk, ha azt látjuk, hogy mások állva áldoznak. A pap és az asszisztencia is állva áldozik. Az állva áldozás volt a hívek számára is az áldozás kötelező formája Magyarországon körülbelül három évtizeden át. A görög katolikusok is állva áldoznak. Ha valaki provokatív módon letérdel a szentáldozáshoz ott, ahol mindenki más állva jön áldozni, üsse kő, megáldoztatom, mert az Egyház erre kötelez, de úgy gondolom, vét a szeretet ellen, és „megkapta jutalmát”. Mi is térdeljünk le ott, ahol mindenki más térdelve áldozik. 

Van, aki arra hivatkozik, hogy a Redemptionis sacramentum instrukció előírja, hogy az állva áldozók előtte végezzenek tiszteletadást (pl. térdhajtást). Utána néztem. Nem előírja, hanem csak ajánlja. A Magyar Püspöki Konferencia azt kívánja, hogy fegyelmezett testtartásunkkal, viselkedésünkkel fejezzük ki a tiszteletadást. Áldozzunk békében térdhajtás nélkül.

A morzsák lehullásától rengetegen ijedeznek. Pedig Urunknak semmi baja nem történik attól, ha a szent színekből valami véletlenül a földre hullik. Ha valaki földre dobja az Oltáriszentséget, az szentségtörés. Ha földre ejti, az csak ügyetlenség. A szándékon, az emberi attitűdön múlik. A morzsákat tisztelettel össze kell gyűjteni, de rettegni nem kell miattuk. Ha egy elvész. majd a természetes bomlási folyamat során elveszíti kenyér-járulékait és a szentségi jelenlét megszűnik. Mikroszkopikus részecskékért aggódni az aggályosság tipikus formája. Urunk vállalta a kenyér sorsát, amikor kenyérré lett számunkra. A kézbeáldozást (a szentáldozás ősi formáját) az Egyház Magyaroszágon megengedi. Ezt jóváhagyták Rómában. Jóvá van hagyva a mennyben is.

Jézus, „emberszerető Istenünk” nem gúzsbakötni akart bennünket, amikor közénk jött. Vállalt bennünket. Szeret bennünket.