A II. Vatikáni Zsinat után Marcel Lefebvre érsek nyíltan szembefordult a zsinat egyes tanításaival és az azt követő liturgikus reformmal. Az általa alapított Szent X. Piusz Testvériség, Lefebvre tanítását követve, elutasította a VI. Pál pápa által bevezetett misekönyvet, és bírálta a zsinat tanításait (főképpen ekkleziológiai kérdésekben, a vallásszabadság, az ökumenizmus, a nemkeresztény vallások témáiban). A zsinat után bekövetkező teológiai és hitéleti krízis elől papok és világiak közül is számosan menekültek Lefebvre tanaihoz, ezekben látva az egyházhűség megőrzését. Lefebvre sose ment el olyan szélsőségekig, mint VI. Pál érvényes pápaságának kétségbevonása. Legszélsőségesebb cselekvése az volt, hogy utódlása biztosítására 1988. június 30-án a Szentszék engedélye nélkül négy püspököt szentelt, Bernard Fellay, Bernard Tissier de Mallerais, Richard Williamson és Alfonso de Galarreta személyében. A kánonjog intézkedése szerint ezzel önmagától beálló kiközösítésbe estek, mind ő maga, mind a négy újonnan fölszentelt püspök. A kiközösítés beállását a püspökszentelés másnapján a Püspöki Kongregáció prefektusa dekrétumban deklarálta, de a kiközösítés magával a püspökszenteléssel állott be. Ez nem jelenti azt, hogy az új püspökök nincsenek érvényesen püspökké szentelve. Mindezideig azonban kiközösítés alatt álltak.

Lefebvre érsek kiközösítésben halt meg. Bernard Fellay püspök maga és három társa nevében 2008. december 15-én kelt levelében (immár második alkalommal) kérte a kiközösítés feloldását az illetékes pápai bizottság elnökétől, arra hivatkozva, hogy ők katolikusok akarnak lenni és elfogadják Péter primátusát, ezért a jelenlegi helyzet sok szenvedést okoz nekik. A Szentatya úgy döntött, hogy felülvizsgálja a helyzetet, és engedélyt adott a Püspöki KOngregációnak, hogy feloldozza a négy püspököt a kiközösítés alól. Egyúttal kifejezte azt a reményét, hogy ez a lépés, amely a kölcsönös bizalom erősítésére szolgál, alkalmat fog adni a Szent X. Piusz Testvériségnek, hogy „intenzívebbé tegye és stabilizálja kapcsolatát a Szentszékkel”, és így eljusson az Egyházzal való teljes egységre, jelét adva a Tanítóhivatal és a pápai tekintély valódi elismerésének. Ebben nyilvánvalóan ki van fejezve, hogy még nincs minden rendben. Az, hogy a négy püspök már nincs a kiközösítés állapotában, nem jelenti, hogy a Szent X. Piusz Testvériségtől nem vár a Szentszék további lépéseket. A háttérben tárgyalások folynak, az eredményt később fogjuk látni. Sajnos, a zsinat utáni liturgikus és egyéb visszaélések sok hívőben keltik azt a benyomást, hogy csupán a szekularizmus és a tradicionalizmus között választhatnak. Mint Dietrich von Hildebrand megállapítja, az igazság nem a végletek között fekszik, hanem a végletek fölött. Van katolikus út, amely nem szekularista és nem tradicionalista. És van az emberi vélekedések káosza...

Tu autem, Domine, miserere nobis.